Baloldali érzékenyítés a pedofilok iránt

Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A pedofília nem egyszerűen bűn, hanem az egyik legsúlyosabb deviancia - írják az Alapjogokért Központ legújabb közösségimédia-posztjában. A szervezet múlt héten hívta fel a figyelmet arra, hogy a Népszabadság és a HVG publicistája, Révész Sándor hogyan mentegette a pedofilokat, most pedig arra emlékeztetnek, hogy a Magyar Narancs hogyan érzékenyített ugyanebben a témában. 
Vágólapra másolva!

Mint írják: a Magyar Narancs tavaly a már jól ismert liberális csodafegyvert, az érzékenyítést is bevetette a pedofília kapcsán. Pedofilok személyes történetein keresztül hozták közelebb, hogy milyen borzasztó helyzetben is vannak e szegény, kirekesztett társadalmi csoport tagjai. Íme pár szemelvény a cikkből:

  • „Nem minden pedofilból lesz gyermekmolesztáló, és nekik egyre több országban nyújtanak segítséget."
  • „Erre gyógymód nincs, az embernek nem lehet megváltoztatni a szexuális beállítottságát. Soha nem fogok meggyógyulni. Egyszerűen el kell fogadni ezt a helyzetet és ennyi" – mondja Péter, a pedofil.
  • „Számos pszichiáter, kriminológus, szociológus és agykutató szerint érdemes lenne a társadalomnak, a közvéleménynek, nekünk is egy kísérletet tenni arra, hogy túllépjünk a megbélyegző szörnyülködésen, és odafigyeljünk arra, amit a Péterhez hasonló emberek mondanak."
  • „A szenvedélybetegekre ambulanciák szakosodnak, az evészavarosokra pszichológusok specializálódnak, vannak önsegítő csoportok szerencsejáték-függőknek, a pedofília valahogy mindig kimaradt."
  • „Érthető módon ezeknek a bűncselekményeknek a társadalmi megítélése szélsőségesen negatív. De a képlet azért nem ilyen egyszerű. Jó volna kicsit érzékenyíteni a társadalmat" – mondja Somogyi Zsófia szakpszichológus.

Korábban, más devianciák esetében is így kezdődött: érzékenyítettek, relativizáltak, majd „társadalmasították" az ügyet – először csak megértést, elfogadást, majd befogadást kérve az „érintetteknek". Majd miután ez sikerült, már csak egy lépés kellett ahhoz, hogy a normálissal egyenértékűként mutassák be a jelenséget.

Hát nem! A pedofília kapcsán ezt nem fogják eljátszani! - írja az Alapjogokért Központ, hozzátéve: El a kezekkel a gyerekektől! Védjük meg a normalitást! Vegyük vissza a világunkat!