Ingyenes használatba kapták 25 évre a Bahart kikötőit a balatoni települések

Balatonkenese, vitorlás, kikötő, hajó
Balatonkenese, 2010. július 28. Vitorlás hajók kikötőjének részlete Balatonkenesén. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Vágólapra másolva!
Balatonakali, Balatonkenese és Balatonudvari bizonyos feltételekkel 25 évre ingyenes használatba kapta a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonában lévő közforgalmú kikötőjét - mondta Koncz Imre, Balatonakali polgármestere.
Vágólapra másolva!

Az önkormányzatok részéről tárgyalásokat vezető polgármester beszámolója szerint a szerződést a héten írta alá a Bahart vezérigazgatója, ezt követően azt a települések testületeinek is jóvá kellett hagyniuk.

A tavaly többségi állami tulajdonba került Bahart reorganizációs tervében az szerepelt, hogy

a cég eladja négy, csekély forgalmat lebonyolító közforgalmú kikötőjét.

Ez ellen többen tiltakoztak, a Bahartban kisrészvényesnek számító települések polgármesterei pedig azzal a kéréssel keresték meg a hajózási cég vezérigazgatóját, valamint a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Turisztikai Ügynökséget, hogy kedvezményes áron, a részvényeik beszámításával ők vehessék meg a kikötőket, cserébe garantálják azok közcélú megtartását.

Illusztráció Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Koncz Imre elmondta,

Kontrát Károly (Fidesz) országgyűlési képviselő támogatta az ügyüket, az ő segítségével sikerült megállapodásra jutnia a négyből három önkormányzatnak.

Ennek értelmében az eladás helyett 25 évre ingyenes használatba veheti kikötőjét Balatonkenese, Balatonakali és Balatonudvari. A negyedik település, Csopak estében - mivel ott egyéb kérdések is felvetődtek - még nem született egyezség.

A feltételek értelmében

az érintett önkormányzatoknak a jövőben is fenn kell tartaniuk kikötőik közforgalmúságát,

állniuk kell a fenntartás és a szükséges engedélyek beszerzésének költségeit, értéknövelő beruházásaik árát pedig nem számolhatják el a 25 év leteltével.

„Nehezen hittünk benne, hogy sikerülhet, nagyon megható volt az a képviselő-testületi ülés, amelyen elfogadhattuk a lehetőséget. Az is biztos, hogy nehéz és új feladat lesz a kikötőüzemeltetés számunkra, de a Bahart vezérigazgatója megígérte, támogatni fogja a törekvéseinket" - fogalmazott Koncz Imre.

Illusztráció Forrás: Stadler Lstvan

Elmondta, hogy mivel a Bahart menetrendi járatai pár éve ritkán, csak hetente tértek be akali kikötőjébe, és az idei menetrendben már nem is szerepelnek állomásként, meg fogják keresni azt a mintegy 60 tulajdonost, aki a Balatonon 15-50 fős személyszállításra alkalmas hajóval rendelkezik. Megkérik, segítsenek beindítani újra településükön a közforgalmú hajózást.

Azt is mondta, első lépésként rendbe kell tenni a növényzet által benőtt kikötőt, és a "nagyon retró", több mint 40 éves jegyárusító bódé helyére egy vizesblokkot kell építeni a hajósok, sétálók, horgászok számra.