A járványhelyzet ellenére sem álltak le a nagyvárosi fejlesztések

GYOPÁROS Alpár Ádám
Szeged, 2020. június 30. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a II. Csongrád-Csanád megyei polgármesteri szakmai fórumon Szegeden 2020. június 30-án. MTI/Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
A vírushelyzet miatt nem volt jelentősebb fennakadás a Modern városok program fejlesztéseinek megvalósításában, a kivitelezők nem jelentették, hogy bármi gátolta volna őket a munkában – mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjújában a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. 
Vágólapra másolva!

Gyopáros Alpár az Orbán Viktor miniszterelnök által 2015-ben bejelentett Modern városok programról elmondta: az első megállapodást 2015 márciusában Sopronban, míg az utolsót 2017 májusában Hódmezővásárhelyen írták alá. A 23 megyei jogú városban 270 fejlesztést rögzítettek a programban, ezek közül mostanáig 87 elem részben vagy egészében megvalósult; 2020 év végéig pedig ez a szám tovább növekszik.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban olyan beruházásokat adtak át a városok lakóinak, mint például a felújított Csiky Gergely Színház Kaposváron, a győri kórház parkolóháza, a debreceni élményfürdő, vagy a megújult történelmi belváros Sopronban. Szintén fontos beruházás volt Kecskeméten a 445. számú elkerülő út továbbvezetése, a nyíregyházi Városi Szabadtéri Színpad vagy épp a BGE Gazdálkodási Kar Innovációs Tudásközpontja Zalaegerszegen – de a sort sokáig lehetne folytatni.

Szeged, 2020. június 30. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Forrás: MTI/Rosta Tibor

Gyopáros Alpár arra is rámutatott, hogy

a program 270 fejlesztésének forrásigénye együttesen megközelíti a 4000 milliárd forintot,

ezeknek a felét az országos közút-, illetve vasúthálózat fejlesztésére fordítja a kormány, a másik feléből a városok helyi beruházásai valósulnak meg. A programban eddig 1800 milliárd forint támogatást fizettek ki a fejlesztésekre, a 2021-es költségvetésben pedig további 270 milliárd forint szerepel a beruházásokra. Azt is elmondta, hogy a fejlesztések nagyobb része hazai, és csak kisebb része táplálkozik uniós forrásból.

A járványhelyzetből fakadó esetleges nehézségekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a hazai falvakhoz hasonlóan a vidéki városainkban is példásan helytálltak ebben a nehéz időszakban. A vírushelyzet miatt nem volt jelentősebb leállás a fejlesztések megvalósításában, a kivitelezők nem jelentették, hogy bármi akadályozta volna őket a munkában.

A program jövőjét illetően pedig kifejtette, hogy "tekintettel arra, hogy az előkészítő munkákat követően egy–három éve léptek a városok a megvalósítási szakaszba, és jövőre már kifizetjük a becsült összes forrásigény felét, úgy becsülöm, hogy a következő 4-5 éven belül befejeződhet a program."

Ezt azonban nagyban befolyásolja az egyes városok hozzáállása.

Gyopáros Alpár rávilágított:

Márpedig a városvezetők támogató hozzáállása nélkül a beruházások nem fognak maguktól kinőni a földből - tette hozzá.