Medveveszélyre figyelmeztetnek Bercelnél

A Veresegyházi Medveotthon lakói
Vágólapra másolva!
Medveveszélyre figyelmeztetnek Bercel környékén, az arra járóktól kérik, hogy a település külterületein fokozott körültekintéssel közlekedjenek. Áprilsban Pásztónál találtak medve nyomokat.
Vágólapra másolva!

Medve taplnyomokat találtak Szanda bánya területén. A szakértők azonnal megvizsgálták a lenyomatot, és megerősítették annak hitelességét - írta pénteki Facebook-bejegyzésében Batta Tibor. Bercel polgármestere felhívta a figyelmet, hogy a medveveszélyre való tekintettel

Áprilisban Pásztónál találtak medvenyomokat

Áprilisban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján azt írták, hogy több barna medvével kapcsolatos bejelentést kaptak a Bükk és a Mátra területéről. A bejelentéseket minden esetben kivizsgálták.

– Ugyan a legtöbb esetben a kivizsgálás során a helyszínen talált életnyomok nem támasztották alá a medve jelenlétét, Igazgatóságunk óvatosságra int, hiszen például

– írták.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a munkatársaik a nagyragadozókkal kapcsolatos megfigyeléseket ellenőrzik, indokolt esetben tájékoztatják a lakosságot. A bejelentéseket a +36 30 861-3808 természetvédelmi ügyeleti telefonszámon lehet megtenni.