Dobókockadinnyét termesztett egy hódmezővásárhelyi termelő

dobókockadinnye Pap Róbert
Vágólapra másolva!
Tavaly kockadinnyéket nevelt, idén pedig dobókockadinnyékkel rukkolt elő egy hódmezővásárhelyi termelő.
Vágólapra másolva!

A tavalyi kockadinnyék után idén újabb érdekességgel rukkolt elő Pap Róbert hódmezővásárhelyi dinnyetermesztő, ezúttal dobókockadinnyét nevelt - írja a Promenád. A különleges gyümölcsök íze, érettsége azonban elmarad hagyományos társaitól.

A kockadinnyék 15 centiméter magasak és szélesek, és nagyjából 4 kilósak Forrás: Pap Róbert/Facebook

A cikk emlékeztet, hogy a Pap család évtizedek óta termeszt dinnyét,

jelenleg 12 ezer görög- és sárgadinnye-palántát nevelnek.

Papp Róbert már tavaly is készített néhány kocka alakú dinnyét, ebben az évben azonban továbbgondolta a korábbi ötletét.

Rendeltetésszerűen használják majd a dobókockadinnyét

– Kocka alakú sablonokat vásároltam, amikbe három hétre belehelyeztem a kis dinnyéket, hogy szép lassan felvegyék a formát. Azt gondoltam, tavaly már kitapasztaltam a folyamat rejtelmeit, azonban ebben az évben is törtek szét tartók, mivel a gyümölcsök növekedés közben szétfeszítették azokat - mondta a lapnak Papp, aki azt is elárulta, hogy

a kockadinnyék 15 centiméter magasak és szélesek, valamint nagyjából 4 kilósak.

A termelő idén az egyik sablonba pontokat ragasztott, a dobókocka számainak megfelelően, így az egyik gyümölcs úgy fejlődött ki, hogy minden oldalán egytől hatig valamelyik szám látható.

Papp Róbert azt is elmondta, hogy a kockadinnyék nem kerülnek forgalomba, ezeket el fogja ajándékozni, míg a dobókockát "rendeltetésszerűen" fogja majd használni: egy kerti partin a barátokkal közösen fogják eldobni.