65 ezer lakásban volt áramszünet Debrecenben a vihar miatt

India, villám, vihar
Vágólapra másolva!
Hétfő este 65 ezer fogyasztó maradt áram nélkül Debrecenben. Az E.ON-szóvivője közölte, hogy folyamatosan dolgoznak az áramkimaradás helyreállításán.
Vágólapra másolva!

Papp-Punkli Nóra, a Hajdú-Bihar megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a hétfő esti viharban Debrecen-Létavértes térségében

fa dőlt egy nagyfeszültségű vezetékre,

emiatt 22 órától 65 ezer fogyasztónál nem volt áram. A katasztrófavédelem és az E.ON munkatársai azonnal megkezdték a munkát, de mintegy 25 ezer fogyasztónál - Debrecen déli részén -

még kedd reggel sem volt áramszolgáltatás.

Az E.ON-szóvivő, Losonczi Gergely Debrecen határában egy megrongálódott vezetéktartó oszlop mellett emlékeztetett arra, hogy a hétfő esti viharos szél

egy csaknem egy méter átmérőjű fát rádöntött a vezetékekre,

bár azok nem szakadtak el, a tartóoszlop meghajlott, jelentősen megrongálódott.

A szakemberek egész éjjel dolgoztak, az áramot a hálózat más részeiről átterelték, így kedd reggelre mintegy 40 ezer fogyasztót vissza tudtak kapcsolni az áramellátásba. Kedden a folyamatos munka eredményeként újabb fogyasztókat kapcsoltak be.

Délután még néhány ezer fogyasztónál van áramkimaradás, elsősorban Debrecen keleti és déli területein

- mondta a szóvivő.

Losonczi Gergely hozzátette: jelenleg ideiglenes oszlopot építenek a megrongálódott mellett, arra húzzák át a vezetékeket. Amíg véglegesen meg nem javítják a régi oszlopot, ezek a vezetékek juttatják majd el az áramot a fogyasztókhoz, várhatóan kedd este már mindenkihez.

A tűzoltók egyébként 33 esetben vonultak ki a megyeszékhelyen kívül Hajdúböszörménybe, Hajdúhadházra, Nyíradonyba fakidőlésekhez. A szóvivő elmondta még, hogy három házra dőlt fa, de nem sérült meg senki.