Varga Judit: A kormány több áldozatsegítő központot hoz létre

VARGA Judit
Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a Pécsi Áldozatsegítő Központ megnyitóján 2020. június 29-én.
Vágólapra másolva!
A kormány az áldozatsegítő központok hálózatának fejlesztésével öt éven belül minden megyében könnyen elérhetővé akarja tenni ezeket a szolgáltatásokat - jelentette ki az igazságügyi miniszter hétfőn Pécsen.
Vágólapra másolva!

Varga Judit a pécsi áldozatsegítő központ ünnepélyes megnyitóján elmondta: idén 600 millió forint áll rendelkezésre a budapesti, a miskolci, a szombathelyi és már a pécsi áldozatsegítő központ fenntartására és kapacitásuk növelésére. Hozzátette, hogy a kabinet célja, hogy a jövőben minden megyében létrejöjjön ilyen intézmény.

Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a Pécsi Áldozatsegítő Központ megnyitóján. Forrás: MTI/Sóki Tamás

A miniszter kiemelte, hogy

a központok fejlesztése azért kiemelt kormányzati feladat, mert a kabinet erkölcsi kötelességének érzi, hogy segítsen az arra szorulóknak,

a segítség pedig akkor a leghatékonyabb, ha helyben történik.

További célként fogalmazta meg, hogy olyan rendszer működjön, amelyben a hatóság is aktív cselekvőként lép fel az áldozatok támogatásában. Jelezte azt is, hogy a kormány a jövőben is számít a civil és egyházi partnerek együttműködésére, mert - mint mondta - a hivatali rendben működő állami segítségnyújtó rendszernél azok "természetüknél fogva rugalmasabban tudják ellátni a feladatokat".

A családon belüli erőszakos bűncselekményekre utalva Varga Judit kijelentette, hogy

az államnak reagálnia kell, többféle segítséget kell felajánlania, hogy az áldozatok érezzék: nincsenek egyedül, számíthatnak a közösségre, az országra.

Az igazságügyi miniszter elmondta a Pécsi Áldozatsegítő Központ megnyitóján, hogy az állam civil és egyházi partnereivel évek óta széles eszköztárral működteti az áldozatsegítő rendszert. Forrás: MTI/Sóki Tamás

Varga Judit kiemelte, hogy az állam civil és egyházi partnereivel évek óta széles eszköztárral működteti az áldozatsegítő rendszert; az erőszakos cselekmények áldozatai egyebek mellett jogi, pszichológiai, anyagi támogatásban részesülnek, és védett szálláshelyek állnak rendelkezésükre.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az országosan elérhető,

ingyenesen hívható 80/225-225-ös segélyhívó számon és a megnyitóval egy időben elindított vansegitseg.hu weboldalon

mindenki tájékozódhat arról, hol kaphat lakóhelyéhez legközelebb segítséget, emellett minden kormányhivatal foglalkozik segítségnyújtással.

Varga Judit úgy vélekedett, a kapcsolati erőszak elleni küzdelemben és az áldozatvédelem rendszerének megerősítésében a "tett harsányabb ezer szónál", ezért is kezdeményezte korábban a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorítását, az élet elleni bűncselekményekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát és a gyermekvédelmi jelzőrendszer szabályozásának módosítását.

A miniszter szerint az áldozatsegítés rendszere nem attól lesz jobb, ha politikai célokra és "játszmákra" használják fel a segítségre szorulókat, hiszen rajtuk

A tárca a jogrendszer és a jogalkalmazás tökéletesítéséért partnerségre hívta azokat, akikkel közös a célja, így egyebek mellett a családjogi civil munkacsoport ülésére mintegy hatvan szervezet kapott meghívót, hogy konstruktív javaslatokkal segítse a közös munkát.

Varga Judit kitért arra, hogy az áldozatsegítés rendszerének korszerűsítése nemcsak Magyarországon került előtérbe, hiszen

a bűncselekmények áldozatai jogainak védelmében az Európai Bizottság is új stratégiát fogadott el. Továbbá elmondta, hogy annak megvalósításában Magyarország partner lesz.

Varga Judit igazságügyi miniszter átvágja a nemzeti színű szalagot a Pécsi Áldozatsegítő Központ megnyitóján. Forrás: MTI/Sóki Tamás

Horváth Zoltán, Baranya megyei kormánymegbízott közölte, hogy az új, frekventált, könnyen elérhető helyszínen létrejött központban kiváló, felkészült, magas szakmai színvonalon dolgozó szakemberek várják a segítségre szorulókat.

Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy Magyarországon az áldozatok segítése az elmúlt tíz évben sokat javult, a kormány elkötelezett a hathatós segítség megadása mellett. Azt mondta, hogy

a megyei önkormányzat több száz civil szervezettel együttműködve igyekszik odafigyelni az állampolgárokra és felajánlani a segítséget,

így az új központ szolgáltatásait is az arra rászorulóknak.

Csonka Pál, a pécsi központ munkáját támogató Magyar Máltai Szeretetszolgálat regionális vezetője elmondta, hogy az áldozatokat szervezetük többi között szociális szolgáltatásokkal, ruha- és élelmiszeradományokkal segíti.

A pécsi áldozatsegítő központ

ingyenes jogi, pszichológiai, érdekérvényesítési és pénzügyi segítséget nyújt a bajbajutottaknak.