Heteken keresztül építette fel a baloldal az álmentős történetét

Németh Athina
Németh Athina
Vágólapra másolva!
Lépésről lépésre, több héten keresztül építette fel a baloldali sajtó a Németh Athina nevű álmentős beszámolóira alapozott kormányellenes kampányát. A csaló egyre színesebben előadott történetében folyamatosan nőtt a száma azoknak a betegeknek, akik állítólagosan életüket veszítették a koronavírus miatti „kórházkiürítések" során. Az álhírkampányba beszállt az MSZP is, valamint több külföldi sajtóorgánum is átvette Németh képtelenségeit - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Nagyjából másfél hónap alatt, szisztematikusan épített fel a baloldali sajtó egy, a magyar egészségügyet lejárató kormányellenes kampányt a magát mentősnek kiadó Németh Athina rémtörténeteire alapozva. A kitalált halálesetekkel a koronavírus-járvány miatti kórházi ágyfelszabadításokat igyekeztek átgondolatlannak és embertelennek beállítani.

A mentőápolóként és mentőtisztként is emlegetett csaló egyre szenzációhajhászabb beszámolóit a kisebb portálok forgatták néhány hétig, mielőtt a fősodrú baloldali média, valamint a külföldi sajtó is felkapta azokat.

Jelentősen megnövelte a rémhírek idézettségét, hogy az MSZP-s Korózs Lajos is videót készített az álmentőssel, ám hamar fény derült a szélhámosságra, a felvétel pedig az utóbbi idők egyik legnagyobb szocialista fiaskójává vált, és még Horváth Csaba, a párt fővárosi frakcióvezetője is elismerte a felelősségüket a rémhírterjesztő videóval kapcsolatban - olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

A Pesti Hírlap írt először a témában

Elsőként a Pesti Hírlap közölt cikket a témában, Haldoklókon segít önként a mentős címmel, április 22-én. Ebben még arról lehetett olvasni, hogy Némethet hárman keresték meg, akik közül ketten végstádiumú tumoros betegek voltak. Az álmentős azt hangoztatta, hogy a pácienseknek hospice ellátásban lett volna a helyük, ám még a fizetős intézményekben sem volt hely. Szavai szerint a betegek fájdalomcsillapítót sem kaptak, s hazaküldésük után még az infúziót is ő íratta fel a háziorvossal. Két nappal később a lap már arról írt, hogy Németh Athina kilenc hazaküldött ápoltjából három halt meg. Az álhírt átvette az Északhírnök.hu és a Civilhetes.net, az utóbbi azt is hozzátéve, hogy a felhatalmazási törvény és a kórházi orvosok okozták emberek halálát. Ezt követően, április 26-án már arról számolt be a portál, hogy Németh tíz ápoltja közül kilencen haltak meg. A történetet azzal is kiszínezték, hogy az egyik páciensnek friss és nyílt hasi sebe volt, amelyet nem varrtak össze rendesen a betegnek a kórházból történő elbocsátása előtt.

A Klubrádió is átvette, majd Szabó Tímea a parlamentben hivatkozott az álhírekre

A hangzatos történetet ugyanaznap a Klubrádió Esti gyors című műsora is leadta, ahol Németh Athina ismét elmondta, hogy a rábízott tíz emberből csak az az egy maradt életben, akit a Mazsihisz szeretetkórházban helyezett el. Másnap a Hvg.hu is lecsapott a sztorira, amelyben Szabó Tímeát, a Párbeszéd társelnökét idézték, aki a parlamenti felszólalásában a csaló beszámolójára alapozva az egészségügyi kormányzatot is élesen bírálta. Érdemes megjegyezni, a cikkbe csak később illesztették be azt a mondatot, hogy nem tudják, a politikusnak volt-e lehetősége ellenőrizni az állítások valóságtartalmát.

Németh Athina Forrás: ATV

Még ugyanaznap Szabó tálalását átvette a Hírstart.hu, a Borsod24.com, és a Klubrádió is bejátszotta Szabó szavait. Utóbbi másnap ismét behívta Németh Athinát, aki újból elmesélte a hamis történetét arról, hogy „méltatlanul, kínok között” hunyt el a kilenc gondozottja néhány nap leforgása alatt.

Kásler Miklósra akarták kihegyezni a nem létező haláleseteket

A Hírklikk.hu már egyenesen „Kásler ágycsökkentésének halálos áldozatairól” értekezett. Tényként írták, hogy a Némethtel kapcsolatba került tíz család súlyosan beteg hozzátartozóit Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének a „leghatározottabb utasítására küldték haza”. Azt is állították, hogy a kilenc meghalt betegből nyolcat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház küldte haza. Kásler ágycsökkentésének állítólagos halálos áldozatairól írt a Pécsi STOP.hu is április végén. A következő napokban több kisebb portál írt az állítólagos halálesetekről, s május 7-én a Hírklikk már Újabb emberi jogi válság veszélye Magyarországon címmel közölt cikket. Ebben a Human Rights Watch nevű jogvédő szervezetet idézték, amely Németh Athina beszámolója alapján a kormányt bírálva értekezett arról: nem megengedhető, hogy a járvány miatt megfosszák az embereket az alapvető egészségügyi ellátástól.

Május 8-án a Magyar Hang a Tagadástól a beismerés felé címet adta a témában készített cikkének, amelyben az álmentős azt állította, hogy a háziorvostól sem kapott segítséget és az onkológus sem jött ki, így ő szerezte be az oxigénpalackot és a betegmozgatáshoz szükséges emelőt. Május 12-én Szabó Tímea az ATV képernyőjén idézte fel az állítólagos kilenc halott történetét, egyúttal amiatt aggódott, hogy

Szabó Tímea Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Május második felében Farkasházy Tivadar is beszállt az álhírre épülő lejáratókampányba, s Facebook-oldalán vélte úgy, hogy „Kásler az utolsókat rúgja".

Ekkor jött az MSZP által készített kamuvideó

Június hetedikén pedig az MSZP Facebook-oldalán jelent meg egy drámai hangú kisfilm, amelyben Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke Némethet olyan éjszakai műszakban dolgozó mentőtisztnek mutatta be, aki nappal áldozatos önkéntes munkát végez. Az interjúban a „kórházkiürítések” állítólagos áldozatairól beszéltek. Korózs videóját átvette a többi között az Index, a 24.hu, az ATV, a 444.hu, a Mérce, valamint az Alfahír is. A szocialista kötődésű Hírhugo.hu pedig egyenesen arról értekezett, hogy „Ledobta az atomot az MSZP”.

Korózs Lajos, az MSZP parlamenti képviselője Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A külföldi lapok közül egyebek mellett a The Financial Times, az NBC News, valamint az Euronews is közölte Németh kamu beszámolóit. Mint korábban megírtuk, Németh Athina sem az Országos Mentőszolgálat, sem a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, sem pedig az Állami Egészségügyi Ellátóközpont nyilvántartásában nem szerepel, s az MSZP is eltüntette a vele készített videót a Facebook-oldaláról. Az OMSZ elhatárolódó közleménye után Németh már a Samaritanus Mentőszolgálat dolgozójának vallotta magát, ám hamar kiderült, hogy ez sem igaz. Az álmentős által emlegetett páciensek közül egyről lehet tudni, hogy valóban létezett.

Azonban Szeleczki Lilla festőművész édesanyjának a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház felajánlotta az intézményi ápolást, ám az idős hölgy a távozás mellett döntött, később az otthonában halt meg - írja a lap.