Közel hatvan százalékkal csökkent a műtétre várók száma 2012 óta

műtét illusztárció
műtét illusztárció
Vágólapra másolva!
Mintegy hatvan százalékkal csökkent a műtétre várók száma 2012 óta, és a várakozási idő is rövidebb lett - közölte a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Kiss Zsolt azt mondta, hogy

2012-ben 70 ezer, a koronavírus-járvány előtt 31 ezer beteg volt várólistán, jelenleg 23 800 beteg várakozik.

Kiemelte, az ellátórendszer jól vizsgázott a járvány ideje alatt,

a sürgős műtéteket elvégezték, a halaszthatóakat későbbre tették.

A járványhelyzet elmúltával pedig még mindig kevesebben várakoznak, mint korábban

- tette hozzá.

Jelentősen csökkent a műtétre várakozók száma Forrás: pixabay.com

A legtöbb beteg térd- és csípőízületi, valamint szürkehályogműtétre vár.

A NEAK honlapján elérhető várólisták célja, hogy a műtéteket mind a betegek, mind a kórházi menedzsment nyomon követhesse - mondta.