Niedermüller Péterék egy Soros-szervezetet bíztak meg az önkormányzat belső szabályainak átvizsgálásával

Tüntetés Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester ellen DK Demokratikus Koalíció
Vágólapra másolva!
Közel hatmillió forintért bízta meg a Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat a belső dokumentumainak átvizsgálásával a Soros-féle Transparency Internationalt (TI) - vette észre az Origo az önkormányzat honlapján. Megválasztása óta a kerület Gyurcsány-párti polgármestere többször is jól jövedelmező megbízásokkal támogatta a baloldali holdudvart.
Vágólapra másolva!

A napokban frissítette a VII. kerületi önkormányzat a költéseit rendszerező táblázatot. A kerületi honlapon közzétett adatsorból egyebek mellett kiderült, hogy

Niedermüller Péterék a Transparency Internationalt bízták meg az önkormányzat belső szabályzatainak felülvizsgálatával.

Mint ismert, a TI Soros György egyik legismertebb globális szervezete, bevételük jelentős része az amerikai milliárdostól érkezik. Legutóbb azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy további hét Soros-szervezettel együtt próbálták meg Magyarország ellen hangolni az Európai Bizottságot. Ezt megelőzően pedig félrevezető adatokkal igyekezték manipulálni a nemzetközi közvéleményt a hazai közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban.

A nyilvánosságra hozott adatok szerint a VII. kerületi önkormányzat 5 710 000 forint értékben kötött megbízási szerződést velük, a megbízás június 30-ig tart. A táblázatban azonban arról nincs információ, hogy a felek mikor jutottak egyezségre, azaz nem derül ki, az önkormányzat mennyi időre fizetett ki közel hatmillió forintot Soroséknak.

Az erzsébetvárosi önkormányzat a Transparency Internationallel kötött megbízási szerződést Fotó: Polyák Attila - Origo

Közpénzzuhatag baloldali jogászoknak

Nemcsak a Transparency járt jól Niedermüllerék osztogatásával, hanem jól ismert, baloldali jogászok is.

4 800 000 forint jutott annak a Gáldi Nórának, aki az Iványi Gábor-féle Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek és az Oltalom Egyesületnek a jogtanácsosa.

A nyertesek között van a 2010-ben Magyar Tolerenciadíjjal kitüntetett Simó Veronika is, aki vadonatúj megbízási szerződésének köszönhetően mintegy 2,5 millió forinttal gazdagodik 2021 májusáig.

Dől a pénz a holdudvarnak

Az elmúlt pár hónapban jól látszik, hogy a DK holdudvarához tartozó szereplők feltűnően jól járnak Niedermüller Péterrel.

Az erzsébetvárosi önkormányzat négyszer is szerződött Czeglédy Csaba irodájával tavaly október óta, több tízmillió forintot kifizetve "jogi képviselet ellátására" a börtönviselt ügyvédnek.

Komáromi Zoltán, a DK egészségügyi politikusa sem járt rosszul, neki 1,8 millió forintnyi közpénz érkezik a számlájára.

Arról nem is beszélve, hogy Niedermüller kabinetfőnökének azt a Merényi Miklóst tette meg, aki már a KISZ-ben jó barátságot kötött a DK mostani elnökével. Gyurcsány iránti rajongása nem hagyott alább: kormányában is szerepet vállalt, egy ideig az Altus felügyelőbizottsági tagja volt, majd "Gyurcsány" címen önéletrajzi könyvet írt példaképéről.