Tételesen cáfolta Menczer Tamás a balliberális média állításait a lélegeztetőgépekről

MENCZER Tamás
Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkár
Vágólapra másolva!
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a közösségi oldalán cáfolta az ellenzéki, balliberális hírportálok állításait a lélegeztetőgépek beszerzéséről. Ezek közel 10 éven át hamisan azt állították, hogy Magyarországon nagyon kevés a lélegeztetőgép, a koronavírus-világjárvány kitörése óta viszont az a problémájuk, hogy szerintük Magyarország túl sokat vett ezekből, dacára annak, hogy más országokban éppen ezen gépek hiánya miatt nem lehetett megmenteni több ezer ember életét. 
Vágólapra másolva!

Vallomás szombatra.

Tartozom egy vallomással. Szombaton, verőfényes napsütésben HVG- és 444-cikkeket olvasok. Ezt senkinek sem ajánlom, legfeljebb saját felelősségre. Szóval, látom, hogy ezek a drága fiúk csak nem tudnak kibújni a bőrükből, támadják a vírus elleni védekezést, most épp a lélegeztetőgépek beszerzését - írta Menczer Tamás.

Sőt, a hazugsággyáros, kamuvideós MSZP elöljárója, Harangozó Tamás vizsgálatot akar. Hiába, a baloldali történelmi örökség Harangozótól Karácsonyig megvan mindenkinél. Teljesítmény nulla, de vizsgálódni, azt szeretnének - tette hozzá az államtitkár.

Tehát a lélegeztetőkről:

1. állításuk: túlárazva vettük őket.
Hazudtok. Nem tudom, világos-e, de épp egy világjárvány tombolt, mindenki ezeket a gépeket kereste, ilyenkor az ár bizony felszökik. Pont ott és annyiért vettük, ahol és amennyiért mindenki más.

2. állításuk: sok a 10 ezer.
Hazudtok. Ugyanis 3 hónappal ezelőtt senki sem tudta megmondani, hogy például ma 20 vagy 8000-10000 lélegeztetett lesz Magyarországon. Senki sem tudta.

3. állításuk: de nem kellett volna több mint 16 ezret rendelni.
Hazudtok. Mi láttuk, milyen a kínai piac, ti pedig nem.

4. állításuk: de a nyugati országok ezt nem csinálták.
Hogy mit csinált számos nyugati ország, azt inkább hagyjuk. Látható, hogy ötletért nem hozzájuk kell mennünk.

5. állításuk: nem kell ennyi, ha van hazai gyártás is.
Hazudtok. A hazai gyártást menet közben tudtuk elindítani, és a jövőre nézve jelent stratégiai erősítést.

6. állításuk: nem fogjuk tudni eladni a felesleget.
Az majd kiderül. Lehet, hogy ősszel nagyobb lesz a kereslet, mint tavasszal volt. Ezt sem tudja senki. De inkább álljon valamennyi a raktárban, mint hogy legyen egy ember, akinek nem jut.

Fentieket még a kormánnyal nem feltétlen szimpatizáló Ceglédi Zoltán politológus is elismeri, jár neki a köszönet a józan szóért.

- nyomatékosította álláspontját Menczer Tamás államtitkár.