Adatbázis építésére használhatja Hadházy Ákos a konzultációs íveket

Hadházy Ákos
Budapest, 2016. december 13. Hadházy Ákos, az LMP képviselője az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. december 13-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Törvényt sérthetett Hadházy Ákos független parlamenti képviselő - írja a Magyar Nemzet, a lap értesülése szerint ugyanis nem jelezte Kövér László házelnöknek, hogy egy alapítványt működtet, amellyel jelenleg a nemzeti konzultációs íveket gyűjti be. Korábban már többször is felmerült, hogy az egykori LMP-s politikus adatbázis-építésre használhatja a lakossági adatokat.
Vágólapra másolva!

Több szempontból is aggályos Hadházy Ákos legújabb akciója, ami illegális adatgyűjtésnek minősülhet, s a független országgyűlési képviselő törvényt is sérthetett az alapítványa működtetésével - írja a Magyar Nemzet. Hadházy a szintén egykori LMP-s Szél Bernadettel közösen indított akciót a nemzeti konzultációs ívek begyűjtésére, amelyeket az általa alapított és irányított Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítvány (TITA) címére várnak. A hatályos jogszabály szerint a képviselők a házelnöknek kötelesek bejelenteni minden, összeférhetetlenség alá nem eső alapítványukat, a lap értesülései szerint Hadházy ezt nem tette meg.

Továbbá alapítvány nem hozható létre az alapító vagy hozzátartozói érdekében, és nem használható anyagi tevékenység folytatására. Azonban Hadházy a TITA-n keresztül folyamatosan pénzt gyűjt, állítása szerint közösségi forrásokat igyekszik bevonni a munkájába, amellyel az állítólagos állami korrupció, a „propagandává süllyedő közmédia" és a jogállam lebontása ellen küzd. Az alapítvány egyébként Hadházy címére van bejegyezve, oda várják az íveket is. A két ex-LMP-s politikus a Facebook-oldalán egyenesen úgy fogalmaz, hogy nekik küldjék el a konzultációs leveleket. A lap szerint szerdától a Momentum is csatlakozik az ívek gyűjtéséhez az országszerte számos helyen felállított standjaival.

Hadházy Ákos Forrás: MTI/Kovács Tamás

Mint azt a Magyar Nemzet keddi lapszámában megírta, Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint Hadházyék akciója az adatvédelmi törvénybe ütközhet. Szavai szerint a nemzeti konzultációs ív nem tartalmazhat sem személyes adatokat, sem utalást arra, hogy kihez tartozik.

- hangsúlyozta, hozzátéve: postai úton szabályosan ez csak úgy lehetséges, ha a feladó rovata üres marad. A független képviselők egyik felhívásukban sem adtak tájékoztatást arról, hogy mihez kezdenek a postán beérkezett személyes adatokkal. Felmerülhet, hogy a nemzeti konzultációs ívek begyűjtése nem más, mint adatbázis-építés, listázva a nem kormánypárti, de aktív szavazókat. Hadházy „Valódi konzultáció" nevű űrlapján pedig amellett, hogy az íveket beküldeni hajlandó lakosok kilétét térképeznék fel – névvel, e-mail-címmel, telefonszámmal, valamint irányítószámmal –, szórólapozásra, gyűjtésre és különböző adminisztratív tevékenységekre is toboroznak jelentkezőket. Korábban is merültek fel aggályok Hadházy adatgyűjtésével kapcsolatban. Tavaly az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért indított aláírásgyűjtést az ex-LMP-s, az adatokat akkor a szocialista párt használhatta fel adatbázis-építésre.