Fekete-Győr András nyíltan Gyurcsány Ferencnek hízeleg, fél a Momentum a Demokratikus Koalíciótól

Gyurcsány Ferenc, Fekete-Győr András
Vágólapra másolva!
A történelmi bukás után Gyurcsány Ferenc a nulláról felépített egy politikai pártot. Ez politikai teljesítmény - ezt nem Molnár Csaba DK-s EP-képviselő és Gyurcsány segédje, vagy éppen parlamenti szárnysegédje, Vadai Ágnes mondta. Nem. Ezt a magát szinte már huszonkettedik századinak tartó párt, a Momentum elnöke, Fekete-Győr András állította. Semmi kétség: pontosan tudja Fekete-Győr, hogy főnökéről beszél.
Vágólapra másolva!

Hiába cserélődött le szinte teljesen a Momentum elnöksége, Fekete-Győr Andrásék ugyanott folytatják, ahol korábban abbahagyták.

Nyíltan Gyurcsánynak hízeleg

A pártelnök az Alfahírnek, azaz a Jobbik lapjának adott interjújában kitért Gyurcsány Ferencre és pártjára, a Demokratikus Koalícióra, valamint a velük való együttműködésre.

A politikai kultúra- és generációváltást (kizárólag szavakban) hirdető politikus elismerését fejezte ki a 2010 előtti baloldali világ vezetőjének. Aki természetesen a mai baloldal vezetője is: Gyurcsány Ferenc.

"Történelmi bukás után Gyurcsány a nulláról felépített egy politikai pártot. Ez politikai teljesítmény. Vannak szavazói, vannak szimpatizánsai, ezt pedig nem áll módunkban figyelmen kívül hagyni. Tiszteljük a DK-s közösséget, partnerünk a DK és partnerünk Gyurcsány Ferenc is" - fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek ellenére nem támogatja a miniszterelnök-jelöltségét, hiszen a Momentum számára "vannak vörös vonalak".

Csakhogy ez egy eléggé átlátszó kommunikációs trükk: Fekete-Győr pontosan tudja, hogy Gyurcsány Ferenc maga helyett a feleségét akarja a baloldal miniszterelnök-jelöltjének. Gyurcsánynétől viszont nem határolódott el a beszélgetés során, sőt, kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy lehet-e belőle közös jelölt. Semmi kétség:

a Momentum is ott áll Gyurcsány Ferenc mögött.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke elismerően nyilatkozott Gyurcsány Ferencről Forrás: MTI/Kovács Tamás, Krizsán Csaba

Meghátrált Fekete-Győr

A Momentum a napokban tartotta tisztújító küldöttgyűlését, aminek némileg váratlan lett a végeredménye. Kiesett ugyanis az elnökségből a maximálisan Gyurcsány-párti Berg Dániel, Buzinkay György, és a botrányos családi ügyei miatt egyre vállalhatatlanabb helyzetbe került EP-képviselő, Donáth Anna, helyükre pedig kevésbé ismert politikusok kerültek. Ennek azért volt jelentősége, mert az Origo információi szerint hárman erős blokkot alkottak a testületen belül, több fontos kérdésben is meghatározva, mit kell Fekete-Győr Andrásnak csinálnia.

Egy pillanatig úgy nézett ki, hogy akár valamiféle minimális változás is lehet a Momentumban, csakhogy a vezető baloldali háttéremberek felháborodását és feddését látva a nem bátorságáról ismert pártelnök meghátrált, és nyíltan békejobbot nyújtott pártbeli ellenfeleinek az Alfahírnek adott interjújában.

"Annával a barátságunk és szövetségünk egy életre szól. Ő olyan lesz, mintha póttag lenne, egy nyolcadik elnökségi tag" - dicsérte meg Donáth Annát, akivel közismerten nem jó a kapcsolata. A szintén nem szeplőtlen múltú Berg Dánielnek is jutott a szép szavakból. "Dani nagyon sokat dolgozott értünk, alpolgármester a II. kerületben és az ALDE alelnöke. Továbbra is számítok rá, mint a Momentum nemzetközi kapcsolatainak építője és ápolója. Visszalépésével valószínűleg másokat szeretett volna támogatni" - nyilatkozta Fekete-Győr András, akinek szavaiban azért legalább egy lódítás volt. Az Azonnali értesülése szerint ugyanis a párton belül népszerűtlennek számító Berg azért vonta vissza a jelöltségét, mert nem lett volna meg ehhez a szükséges támogatás.