Az élet újraindításának következő lépései - ez jön június közepétől

Budapest koronavírus korona vírus fertőzés betegség járvány Duna Dunapart vendéglő enyhítés feloldás kijárási korlátozás
Vágólapra másolva!
Csütörtöki sajtótájékoztatóján az Operatív Törzs újabb járványügyi korlátozások megszüntetéséről számolt be. Miután a parlament megszavazza a veszélyhelyzet visszavonását, ismét kinyithatnak a mozik, a színházak, a múzeumok és a fürdők kapui az érdeklődők előtt. Innentől kezdve bizonyos feltételek mellett a szociális intézmények is látogathatóak lesznek majd. Tovább erősödhet a magyar turizmus is: több település is komoly programokkal csábítja a vendégeket. Mivel külföldre utazni nyaralni kockázatokkal járhat (például a biztosítók nem fizetik az esetleges külföldi karantén árát), idén mindenképpen megéri magyar célpontokat választani. Erre készülnek a Balaton partján is. A vírus azonban még nem tűnt el, továbbra is fontos az óvatosság és a megmaradó szabályok betartása.
Vágólapra másolva!

A kormány jól ütemezett, időben bevezetett járványügyi intézkedéseinek, és a polgárok fegyelmezettségének köszönhetően fokozatosan újraindulhat az élet itthon. "Magyarország sikeresen és eredményesen védekezett a koronavírus-járvány első szakaszában" - így összegezte a helyzetet az Operatív Törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján Kiss Róbert, aki újabb korlátozások visszavonását jelentette be.

Nemsokára újabb korlátozások szűnnek meg

Mint ismert, a kormány márciusban veszélyhelyzetet hirdetett. Az országban különleges jogrendet eredményező rendelkezés a mai napig érvényben van, de már nem sokáig. A kormány ugyanis múlt hét kedden benyújtotta a jogszabály visszavonását kezdeményező törvényjavaslatot a parlamentben. Az előzetes menetrend szerint az Országgyűlés június 16-án szavazhat a veszélyhelyzet megszüntetéséről, valamint az annak megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról, és az egészségügyi készenlétről szóló törvényjavaslatról. A parlamenti voksolás azért is nagy jelentőségű, mert ezzel majdnem teljesen visszaáll az élet a járvány előtti szintre.

A rendezvényekre vonatkozó korlátozások maradnak, de az általános korlátozások a veszélyhelyzet megszüntetésével véget érnek.

Újabb korlátozásokat old fel a veszélyhelyzet megszüntetésével a kormány Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kiss Róbert és Müller Cecília június 20-át jelölte meg a különleges jogrend utolsó napjának. A dátumnak nagy jelentősége van, hiszen a veszélyhelyzet befejeződésével több, korlátozó intézkedés is megszűnik. Így újra kinyithatnak a mozik, a színházak, a múzeumok és a fürdők, valamint változnak az idősek és a zárt közösségekben élők (idősotthonok, és egyéb szociális intézmények) érdekében bevezetett intézkedések.

Részlegesen feloldották a látogatási tilalmat

Az országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón megemlítette, hogy a szerdán meghozott részleges látogatási tilalmat feloldó határozat értelmében biztosítani kell a látogatás lehetőségét a szociális intézményekben. Ez a rendelkezés nemcsak az idősotthonokat, hanem valamennyi szociális intézményt is érinti. Fontos kitétel ugyanakkor, hogy a vizitek során garantálni kell a maximális biztonságot. Müller Cecília a következőket kérte:

  • a közelebbi hozzátartozóknak van módjuk látogatni rokonukat, de nekik is csak szájmaszkban;
  • csak egészséges személy tehet látogatást ezekben az intézményekben;
  • a bejáratnál biztosítani kell a kézfertőtlenítés és a kézmosás lehetőségét;
  • lehetőség szerint a szabadban találkozzanak egymással a felek;
  • ha egy szobában több gondozott lakik, a helyiségbe egyszerre csak egy látogató mehet be;
  • az intézményekben a szociális távolság betartásával a vallási események megtarthatóak;
  • fodrászt, pedikűröst is fogadhat a bent lakó;
  • élelmiszert és italt be lehet vinni az intézményekbe, igaz, ennek eddig sem volt akadálya.

A járványügyi készültség fennmarad. Ez azt jelenti, hogy továbbra is ellátja feladatait az Operatív Törzs, és a kórházak irányítási rendszere is változatlanul a járványveszélyhez igazodik.

Így indul újra az élet

Ami eddig történt:

  • az ország egész területén megszűnt a kijárási korlátozás;
  • a vendéglátóhelyek belső zárt terében is megengedett a tartózkodás, a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása;
  • az élelmiszerüzletekben, drogériákban, gyógyszertárakban, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletekben 9-12 óra közt továbbra is csak a 65 éven felüliek vásárolhatnak. Ettől eltérhetnek az önkormányzatok;
  • a felsőoktatási intézmények - a rektori döntések szerinti rendben - látogathatók;
  • akárcsak a közterületek, a parkok, a szabadtéri játszóterek, a strandok, a szabadtéri fürdők, az állatkertek és a szabadtéri múzeumok, valamint minden üzlet és szolgáltató nyitva tarthat;
  • megtarthatóak vallási szertartások, polgári esküvők és temetések;
  • vidéken június 1-től, Budapesten június 15-től a temetést, valamint a házasságkötést követő családi rendezvény megtartható, ha a résztvevők száma nem haladja meg a 200 főt.

Újraindul a magyar turizmus

A korlátozó intézkedések feloldásával a magyar turizmus is újraindul. Az elmúlt hetek hírei arra utalnak, hogy az ágazat jobb állapotban jutott túl a járványügyi korlátozásokon, mint korábban gondolták, és a nyár sikeres lehet. Főleg az után, hogy komoly kampány indult el azért, hogy az emberek idén, ha lehet, itthon nyaraljanak. Ezzel nemcsak a munkahelyek megvédését segítik, de biztonságosabb is.

Több vidéki település is programokkal várja a vendégeket. Debrecenben például a régió egyik legnagyobb turisztikai attrakciójával, az Aquaticum Debrecen Strand megnyitásával készülnek. Az új strand természeti környezetben, a város legjobb szállodáinak szomszédságában, 5700 négyzetméteres vízfelülettel, 15 medencével és egy ikonikus, 12 méter magas főépülettel várja a látogatókat.

Természetesen nem marad ki a sorból a magyarok legnépszerűbb nyaralási célpontja, a Balaton sem. Tihanyban már el is indították az idei balatoni szezont. Az önkormányzat a helyi vállalkozókkal közösen mindent megtesz annak érdekében, hogy az ide érkezők biztonságban érezhessék magukat: napi szinten - még hétvégéken is - fertőtlenítik az újonnan megnyitott játszótereket, a középületek környezetét, az orvosi rendelő és gyógyszergyár környékét, a forgalmasabb közterületeket, valamint a buszmegállókat.

A Badacsony katamarán elindul Badacsonyba a 174., 2020-as hajózási szezon első napján Forrás: MTI/Varga György

Bükfürdőn is várják a pihenni vágyókat. „A Bükfürdő Thermal & Spa szabadtéri parkfelületein a vendégszegmensenként javasolt pihenőzónákat alakítunk ki, ezzel is segítve, hogy a vendégek egyenletesen találhassanak személyes pihenőtereket. A 14 hektáros park lehetőséget nyújt arra, hogy minden vendégünk biztonságos távolságban tudjon lazítani, kellő saját térrel rendelkezzen" – mondta el Stefánich Andrea, a létesítmény kereskedelmi igazgatója, ahol tavaly közel 790 ezer vendég fordult meg, milliárdos nagyságrendű árbevételt generálva.