A magyarság megemlékezik Trianonról – az anyaország számára az összetartozást és a történelmi múltat szimbolizálja a centenárium

A trianoni békediktátum századik évfordulójára emlékezünk idén, melyről nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt évszázadok legsorsfordítóbb eseménye volt, nemcsak a szerződéssel szétszakított magyarság, hanem a békedöntést többségükben örömmel fogadó környező népek számára is.

Trianon, a versailles-i rendezés egy mementó Európa számára, hiszen a központi hatalmakra mért békekötésekkel valójában egy újabb, még szörnyűbb és még véresebb, minden addiginál több emberéletet követelő világháborúnak ágyaztak meg. A nemzeti önrendelkezés wilsoni békeelveit teljesen félresöpörve, egészséges és életképes nemzetállamok létrehozása helyett csak nyugtalan, többnemzetiségű országok sorát hozták létre Versailles döntnökei, a nemzeti és etnikai konfliktusokat ily módon sohasem fölszámolva.

Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ megérkezik a békediktátum aláírására. A magyar delegáció a békefeltételek átadása után lemondott, így őket jelölték ki az aláírásra.

Az internacionalistábbnál is internacionalistább magyarországi kommunizmus hosszú évtizedei alatt itthon a kérdésről való bármely őszinte beszéd tabunak számított, miközben a szomszédos népi Romániában a nacionalista nemzetköziség egy sajátos, Ceausescu-féle változata uralkodott.

A rendszerváltozással részben megnyílt az őszinte párbeszéd és diskurzus lehetősége, igaz, a posztkommunista médianyilvánosságban még nagyon sokáig – egészen 2010 utánig – felülreprezentált maradt az egykor internacionalista baloldali, majd globalistává szegődött, „posztnemzeti korról" és „nacionalista, náci veszélyről" papoló véleményformálók hada. 2004. december 5-e, a kettős népszavazás kurdarca egy fontos mérföldkőként azt is megmutatta, hogy milyen hosszú, nehéz és vesződséges folyamat a nemzeti összetartozás helyreállítása.

A 2010 után kibontakozó új típusú, bátor és vállalkozókész magyar nemzetpolitika azonban, ha évek alatt is, de meghozni látszik gyümölcsét, és a trianoni centenáriumhoz érkezve az már kijelenthető, hogy a korábbi dogmák alól részben felszabadult magyarországi közvéleményben 2020-ra megváltozott Trianon megítélése. A Századvég közvélemény-kutatása alapján a válaszadók 83 százaléka szerint szükséges megemlékezést tartani a békediktátum százéves évfordulóján. Ez azt jelenti, hogy nemzeti szinten úgy gondolják honfitársaink, hogy igenis szükséges ennek a régen történt eseménynek az emlékezetünkbe való visszaidézése; a megkérdezettek 81 százaléka egy másik kérdésre felelve ugyancsak egyetértett abban, hogy „emlékeznünk kell, mi történt Magyarországgal", és csak 16 százalékuk – minden hatodik válaszadó – felelte azt, hogy „el kellene felejteni a múltat".

ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője Forrás: Századvég

A 2010-ben a magyar Országgyűlés által a nemzeti összetartozás napjává nyilvánított, nemzeti emléknappá emelt június negyedike a válaszadók relatív többsége (47 százaléka) számára elsősorban a határon túli magyarokkal való nemzeti összetartozást szimbolizálja, míg egyharmaduk (34 százalékuk) számára a múltra, a történelmi időkre való emlékezést jelenti. Tizennyolc százalékuk szerint valamilyen módon igazságot kellene szolgáltatni, azaz felül kellene vizsgálni a szerződést.

A magyarországi közvélemény tehát száz évvel Trianon, nyolcvan évvel az Észak-Erdélyt visszajuttató második bécsi döntés és kerek egy évtizeddel a nemzeti kérdés új, közjogi szintű rendezése (a nemzeti összetartozás napjának törvényi szintű deklarálása, a határon túl, illetve diaszpórában élő magyarok számára kedvezményes honosítást biztosító kettős állampolgárság intézményének hosszú ideje várt lehetővé tétele) után emelt fővel és őszintén kíván emlékezni a trianoni békeszerződés centenáriumára. Ma az anyaországiak pozitívan, a magyarok közösségére egységes nemzetként gondolva tekintenek a jövőbe.

ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője