Még kilátástalanabb helyzetbe került Szilágyi István özvegye

Szilágyi István temetése, temetés, színművész, színész, Új Köztemető, Kozma utca, 2020.05.22
Szilágyi István temetése a Kozma utcai Új Köztemetőben 2020.05.22-én
Vágólapra másolva!
Szilágyi István özvegyét sorra találják meg az évek alatt felhalmozott adósságok követelői. Most egy kétmillió forintról szóló csekket kapott a már így is nehéz helyzetben lévő asszony - tudta meg a Ripost.
Vágólapra másolva!

Szilágyi István özvegye a férje, a népszerű színész meggyilkolása előtt sem volt könnyű helyzetben, azóta azonban teljesen összecsaptak a hullámok az özvegy feje felett.

Amellett, hogy férjét megölték, a gyilkossággal a fiukat gyanúsítják, akit a történtek után letartóztattak, így egyedül maradt az adóságokkal.

Szilágyi István temetése Fotó: Koncz Márton - Origo

Ahogy azt a Ripost korábban megírta,

430 ezer forintos közüzemi számlatartozásról kapott értesítést az idős nő, amivel egyidejűleg érkezett egy 60 ezres NAV-elmaradás is.

Ezzel azonban még nem volt vége, ugyanis a lap megtudta,

most egy kétmillió forintos tartozásról szóló csekket is kapott.

Ez az összeg gyakorlatilag kifizethetetlen számára, a nyugdíjának felét már így is elviszik a házra felvett 30 milliós hiteltartozás törlesztéséhez szükséges befizetések.