Ide ment a börtönből a móri mészárlásért tévesen elítélt Kaiser Ede

Kaiser Ede szabadulás, kiszabadult, móri mészárlás, tévesen elítélt gyanúsított, 2020.06.01.
Vágólapra másolva!
Kaiser Ede tegnap reggel szabadulhatott a börtönből. Stábunk is ott volt, amikor fehér maszkkal a száján, kezében táskával kisétált a rácsok mögül. Kaiser az, akit 2004-ben a móri mészárlásért tényleges életfogytiglanra ítéltek. Mint utóbb kiderült, tévesen. Azonban így is volt miért közel két évtizedet ülnie, többek között fegyveres rablásért ítélték el. A Bors most megtudta, a férfi első útja a szüleihez vezetett.
Vágólapra másolva!

2002. május 9-én rabolták ki a móri bankot, és gyilkoltak meg mindenkit, aki ott volt, összesen nyolc embert.

Mór, 2005. október 5. - Évekkel a mészárlás után is folyt a per, és mentek vissza rekonstruálni, hogy mi történhetett pontosan Forrás: MTI/Mti Fotó

A rendőrség 25 millió forintos vérdíjat tűzött ki a tettesek elfogására, és a több bűncselekményt elkövető Kaiser egykori ismerőse, K. Attila a férfit nevezte meg elkövetőként.

Kaisert 2004-ben a gyilkosságért tényleges életfogytiglani büntetésre ítélték, azonban négy év múlva perújítást kértek az ügyben, 2009-ben pedig elfogták a valódi gyilkosokat, W. Róbertet és Nagy Lászlót.

Kaiser a felmentés ellenére sem hagyhatta el a börtönt, rablásai miatt 18 évre ítélték.

Fotó: Polyák Attila - Origo

– ennyit mondott Kaiser, miután elhagyta a börtönt. Aztán beült ügyvédje kocsijába, és elhajtottak.

mondta később a Borsnak Dezső Antal ügyvéd, aki végig tartotta a férfival a kapcsolatot.

A 18 évet Kaiser korábbi rablásai miatt, halmazati büntetésként kapta, miután több társával 1999 és 2000 között bevásárlóközpontokba törtek be, 2001-ben pedig H. Lászlóval együtt – akit szintén tévesen ítéltek el korábban a móri mészárlás ügyében – egy pénzszállítót próbáltak meg kirabolni.