Magyarországon az emberi élet megmentése nem lehet egészségügyi kapacitás kérdése

koronavírus, maszk, Liszt Ferenc Repülőtér, Kína, WizzAir, repülő, repülőgép
Vágólapra másolva!
Magyarországon nem fordulhat elő, hogy egy emberi élet megmentése egészségügyi kapacitás kérdése legyen - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter bejegyzésében hangsúlyozta:

Magyarországon időben megkezdték az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök beszerzését, így nem fordulhat elő, hogy akár egyetlen beteg ellátása is akadályba ütközzön a koronavírus-járvány bármely szakaszában.

Mint írta, az elmúlt héten a Magyarország-Kína légihídon 650 újabb lélegeztetőgép érkezett az országba.

Mindannyian láttuk, hogy milyen borzalmas jelenetek játszódtak le egyes dél-európai országokban, de ilyen Magyarországon nem történhet - emelte ki. Hozzátette: a járványveszély nem múlt el, így a munka még messze nem ért véget, és a beszerzések folytatódnak.

A teljes bejegyzést alább olvashatja el: