Kiterjedt droghálózatra csaptak le a rendőrök - videó

HATÁROZOTTAN FELLÉPTEK A DROGTERJESZTŐKKEL SZEMBEN A RENDŐRÖK NÓGRÁD MEGYÉBEN
Vágólapra másolva!
Négy drogkereskedőt vettek őrizetbe, és kilenc drogfogyasztót hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni és a bátonyterenyei nyomozók.
Vágólapra másolva!

A Nógrád megyei rendőrök tavaly augusztus és idén május 7 -e között több autót is leintettek Mihálygergén, Bátonyterenyén, Taron és Salgótarján külterületén. Az ellenőrzések során

kábítószergyanús növényi származékot, port és kristályos anyagot találtak és foglaltak le.

A szakértői vélemény alapján ezek egy része kábítószer, másik része új pszichoaktív anyag volt.

Forrás:police.hu

Emellett felmerült, hogy az autó utasai drogoztak is, hét emberről ez be is bizonyosodott.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai május 15-én az éjszaka a megyeszékhelyen is ellenőriztek egy autót.

Az egyik utas cipőjében olyan tablettákat találtak, melyre a kábítószergyorsteszt pozitív jelzést adott.

Ezeket lefoglalták.

Forrás:police.hu

A rendőrök megállapították, hogy a salgótarjáni, 26 éves D. Richárd adta el ezeket a férfinak. A nyomzás során kiderült, hogy egy másik ember is többször vett tőle ilyen tablettát. A 26 éves gyanúsított társa, a 27 éves B. Brigitta is részt vett a drog eladásában. Tavaly augusztusától többen vettek tőle új pszichoaktív anyagnak minősülő növényi törmeléket.

Forrás:police.hu

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói május 26-án és május 27-én egy összehangolt akcióban, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársaival együtt Mátraverebélyben, Budapesten és Salgótarjánban

elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható drogkereskedőket.

A különböző helyszínek átkutatása után

több gramm zöldesbarnás növényi törmeléket, tablettákat, azok értékesítéséhez és fogyasztásához szükséges eszközöket – köztük digitális mérleget –, pénzt foglaltak le.

A 43 éves férfi a lefoglalt bűnjelek egy részét a rendőrök megérkezésekor megpróbálta megsemmisíteni, amit a hatóság tagjai megakadályoztak.

Forrás:police.hu

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt 13 emberrel szemben szakértők bevonásával folytat eljárást. A bátonyterenyei nyomozók a 39 éves nőt és a 43 éves férfit, a salgótarjáni rendőrök a 27 éves nőt és a 26 éves társát őrizetbe vették.

Forrás:police.hu