Majdnem megismétlődött a parndorfi tragédia

31-en voltak a raktérben
Vágólapra másolva!
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelést javasol az ügyészségnek egy embercsempészek ellen folytatott nyomozás végén. A bűnszervezet vezetője nem először került a rendőrség látókörébe.
Vágólapra másolva!

A KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztálya bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy magyar állampolgár és román bűntársai ellen. A banda vezetője – akit Magyarországról két éve hasonló bűncselekmény miatt már kitiltottak – az embercsempészéshez magyar és román taxisokat szervezett be.

Akár meg is halhattak volna szállítás közben

Az egyik beszervezett magyar sofőr 2019 júliusában a román-magyar határ ártándi átkelője mellett felvett 29 afgán és 2 indiai illegális migránst – akik korábban Szerbián és Románián keresztül érkeztek –, hogy őket pénzért Budapestre szállítsa. Az utaztatáshoz használt zárt rakterű kisteherautóba bezsúfolt 31 személy embertelen, az életüket is veszélyeztető körülmények között utazott, ami akár olyan tragédiához is vezethetett volna, amely során 2015 augusztusában 71-en vesztették életüket az ausztriai Parndorfnál.

A rendőrök a sofőrt egy közúti ellenőrzés során akarták igazoltatni. A férfi megpróbált elmenekülni, de rövid üldözést követően elfogták. Az úgynevezett felvezető járműben utazó társának sikerült elmenekülnie, őt csak később sikerült elfogni.

31-en voltak a raktérben Forrás: police.hu

Korábban is elmenekült

A gyanúsított magyar sofőr néhány héttel korábban Létavértes mellett is kivonta magát egy járőr intézkedése alól, és akkor is sikerült elmenekülnie. Az autóját hátrahagyta, benne 11 illegális migránssal. A férfit korábban embercsempészés miatt már megbüntették.

A román, német és osztrák rendőrökkel való közös nyomozás során kiderült, hogy a bűnözői csoport tagjai 2019 júliusában és augusztusában három alkalommal, összesen 61 illegális migránst próbáltak Magyarországon keresztül Nyugat-Európába szállítani.

Az ügy iratai három gyanúsítottal szembeni vádemelési javaslattal átkerültek a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészséghez.