Szijjártó: Az új körülményekre kell reflektálnia az Információs Hivatalban dolgozók képzésének

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. május 25. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a koronavírus-járvány káros gazdasági hatásainak ellensúlyozására nyújtott támogatásról szóló szerződések átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. május 21-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Mindig az új körülményekre kell reflektálnia az Információs Hivatalban (IH) dolgozók képzésének, így azon folyamatosan változtatni kell - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az IH új képzési központjának átadóján.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott hangfelvételen azt mondta: a koronavírus-járvány következményeit még nem lehet pontosan látni, de az biztos, hogy semmi sem lesz olyan, mint előtte:

új politikai világrend jön létre és új világgazdasági verseny indul,

ami megnöveli a polgári hírszerzés jelentőségét és átalakítja annak feladatait.

Látható, hogy erősödni fog a világgazdasági verseny és a beruházásokért folytatott vetélkedés az országok között, az erősorrendet pedig nagy mértékben befolyásolja majd, hogy melyik ország milyen mértékben tudja megvédeni a munkahelyeket és hány új munkahelyet tud létrehozni - vélekedett.

A mindennapi élet változásai közül a miniszter szerint az egyik legfeltűnőbb, hogy a digitalizáció és a járvány okozta kényszer miatt

a személyes találkozások szerepét egyre inkább átveszik az online kapcsolatteremtési formák.

Emiatt jelentősen nő a kibertámadások veszélye. Ezért a kiberbiztonság jelentősége még soha nem volt olyan fontos, mint lesz a következő években lesz - mondta.

Budapest, 2020. május 25. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Külügyminisztériumban 2020. május 21-én. MTI/Szigetváry Zsolt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Hangsúlyozta: a kibertámadások megelőzésére, a támadási szándékok felderítésére sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani az elkövetkezendő időszakban. Hozzátette: a magyarok nemzeti érdeke, hogy a NATO erősödjön, ennek eléréséhez folyamatosan növelik a magyar hozzájárulást.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a következő időszakban azok az országok erősödnek meg, amelyek hatékonyan érvényesítik nemzeti érdekeiket, Magyarországnak emiatt mindent a saját szempontjából kell néznie.

- emelte ki.

A miniszter szerint világos: egyetlen ország sem engedheti meg, hogy a békeidőben kevésbé fontosnak tűnő stratégiai ágazatok ilyen mértékben kitettek legyenek "külső szereplőnek".

Ezért ezekben az ágazatokban ki kell építeni a saját kapacitást, Magyarországon a kormány például elkezdte kialakítani az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök gyártását - mondta Szijjártó Péter.