Új, városi otthonteremtési programról döntött a kormány

Vágólapra másolva!
A kormány célja új, megfizethető árú ingatlanok építése és a rozsdaövezetek lebontása - hangzott el az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján. Az is kiderült, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központban a Pándics Tamás által vezetett laboratóriumban új metódust fejlesztettek ki, amelynek lényege, hogy a környezetünkben igyekszik kimutatni a koronavírus terjedését.
Vágólapra másolva!

– számolt be Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján. Mint mondta, a kormány az önkormányzatokkal egyeztetve jogszabályokkal állapítja meg a barnamezős területeket, itt az építési szabályok biztosítani fogják az építkezések gyorsabb lebonyolítását. Hozzátette: szeretnék lehetővé tenni, hogy az itt épült új lakások áfája az általános 27 százalék helyett 5 százalék legyen.

Ezekre a kihívásokra ad választ a kormány

A Miniszterelnökséget vezető miniszter feladatul kapta, hogy kezdje meg a barnamezős beruházások több ezer hektáros területének megtervezését. A kormány több kihívásra szeretne választ adni: legyenek új, jó minőségű otthonok a városban, újuljanak meg a rozsdaövezetek és kapcsolódjanak be a városi életbe, a harmadik pedig a gazdaság újraindulása, az építőipar megerősítése – ismertette Fürjes Balázs.

Fürjes Balázs elmondta,

szemléletváltásra van szükség, a rozsdaövezetekre mint aranytartalékokra kell gondolni.

Az államtitkár ismertette, a rozsdaövezetek olyan területek, amelyek a városok szélén helyezkednek el, a városok növekedésével azonban átmeneti zónákká váltak. Ipari tevékenységet végeztek ezeken a helyeken, közlekedési létesítmények vagy nagy raktárak, esetleg régi lakóházak voltak.

Tevékenységük beszüntetése óta azonban ezek az épületek rendezetlenek, gondozatlanok, esetleg szennyezettek, de jó közlekedési elhelyezkedésűek. Ha alkalmassá teszik a fejlesztésre ezeket a területeket, lakások, parkok, pihenő, szabadidős területté alakíthatók. Az államtitkár jelezte,

A legfontosabb feladat most törvényben létrehozni a városi barnamezős területek fogalmát. Az államtitkár jelezte, kérni fogják az Országgyűlést, hogy jogszabályban szólítsa fel az érintetteket, hogy az önkormányzatokkal együtt mérjék fel a rozsdaövezeteket,

Egyszerűbb szabályokra, gyorsabb beruházásokra, gyorsabb folyamatokra van szükség – zárta az államtitkár.

Átfogó kormányprogram indul a rozsdaövezetek átalakítására Forrás: Origo

Alacsony az új megbetegedések száma

Müller Cecília elmondta, változatlanul alacsony szinten tudják tartani az egész ország területén a megbetegedések számát. Az országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint újabb 22 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 3793 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma a járvány kezdete óta. Meghalt újabb hat idős krónikus beteg, ezzel 505 főre emelkedett a meghaltak száma, 1856-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.

A százezer lakosra vetített megbetegedési arány továbbra is 39 fő az országos átlagot tekintve, ez az arány Budapesten 103 fő, majd Zala megye következik 92 fővel, Fejér megye pedig 89 fővel.

– emelte ki Müller Cecília, hozzátéve: harminc éven aluli halottat nem regisztráltunk a járvány teljes időtartama alatt.

Új beutalási rend

Továbbításra került az új beutalási rend: egy betegútra vonatkozó algoritmust állítottak össze a betegellátásban való könnyű kiigazodás érdekében. A járvány jelenlegi szakaszában egyre inkább koncentrálni kell az ellátási szinteket és lehetőségeket, ezzel is felszabadítva az egyéb betegségekben szenvedők részére az ellátást és kezeléseket.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatairól is beszélt a tisztifőorvos.

Januártól márciusig 8,5 százalékkal kevesebben haltak meg hazánkban, mint egy évvel korábban.

Müller Cecília elmondta, többlethalálozásról semmiképpen nem beszélhetünk: az alacsonyabb intenzitású influenzajárvány következtében történt halálozásokkal együtt is megnyugtatóak a januártól márciusig tartó időszak statisztikái.

Nincs elmaradás Magyarországon

Müller Cecília arról is beszélt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója kifejezte aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy a világjárvány miatt számos kötelező védőoltást nem kapnak meg a gyermekek a megfelelő időpontban. Ilyen kötelező oltás például a torokgyík, a diftéria, a kanyaró és a poliovírus elleni vakcina. Müller Cecília a főigazgató aggodalmai kapcsán hangsúlyozta, a járvány következtében sem feledkezhetünk meg a gyermekek védettségéről, de

Müller Cecília beszámolt arról is, hogy az egész ország területén számos kutatócsoport tevékenykedik és keresi a megelőzési módokat. A Nemzeti Népegészségügyi Központban a Pándics Tamás által vezetett laboratóriumban új metódust fejlesztettek ki, amelynek lényege, hogy a környezetünkben igyekszik kimutatni a koronavírus terjedését.

– magyarázta a tisztifőorvos. – Azonban ez nem jelenti, hogy a szennyvizek terjesztik a kórt – hívta fel a figyelmet.

Kiss Róbert rendőr alezredes arról beszélt, a csütörtöki Kormányinfón számolnak be a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslat részleteiről.

– mondta. Kiss Róbert arra is kitért, hogy már a Csehországból érkezők is beléphetnek Magyarországra, ha legfeljebb 24 órát tartózkodnak hazánkban, és igazolják, hogy nem fertőzöttek koronavírussal.