Gyöngyöspata: egy rendkívül káros modellt jutalmaznak pénzzel

Gyöngyöspata, iskolaügy, iskola
Gyöngyöspata, 2020. január 21. A gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola 2020. január 21-én. A Debreceni Ítélőtábla másodfokú ítélete a roma családoknak százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot szegregáció miatt. Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője az ezen a napon tartott helyi sajtótájékoztatóján elmondta: az ügyben közvetlenül az érintett családokkal kell folytatni a kártérítésről kezdeményezett egyeztetést, mert az ügyben pert kezdeményező alapítvány "eljátszotta hitelét", miután eszközként használja pártfogoltjait anyagi haszonszerzés és saját politikai céljainak elérése érdekében. Mindezek figyelembevételével is folytatni kell a megkezdett egyeztetéseket a pénzbeni kártérítés mellőzése, illetve az azt helyettesítő személyre szabott oktatási lehetőségek elfogadása és biztosítása érdekében. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
A gyöngyöspatai iskola pedagógusait megbélyegezték, és az intézményt tették felelőssé, mert nem készítette fel roma tanulóit megfelelő tudással, azonban ha külön nézzük az eseteket, akkor más képet kapunk arról, hogy kinek milyen felelőssége van az ügyben - mondta Horváth László, a térség országgyűlési képviselője. Közölte, két eset is magyarázza azt, hogy miért sérti helyben, és egyébként országosan is az igazságérzetet a gyöngyöspatai iskoláról szóló bírói döntés.
Vágólapra másolva!

A gyöngyöspatai iskolaügyről szóló ítélet egy rendkívül káros modellt állít sikeres pozícióba és jutalmaz pénzzel - erről beszélt Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes parlamenti képviselője. Csődbe viheti Gyöngyöspata önkormányzatát a szegregált oktatást elmarasztaló kúriai döntés, miszerint 100 millió forint kártérítést ítéltek meg azoknak a romáknak, akiket 2004-től külön oktattak a helyi iskolában.

A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta:

Mint mondta, két eset is magyarázza azt, hogy miért sérti helyben, és egyébként országosan is az igazságérzetet a gyöngyöspatai iskoláról szóló bírói döntés.

Horváth László szerint súlyosan sérti az igazságérzetet a Kúria döntése Forrás: MTI/Komka Péter

Az egyik kártérítést nyert volt tanuló, aki több mint 3 millió forintra számíthat, 16 éves korára 6 osztályt végzett el, háromszor bukott, majd kimaradt az oktatásból.

- fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az érintett tanuló már végrehajtási eljárást is indított Gyöngyöspatával szemben. Egy másik gyöngyöspatai család is több millió forintra vár, a börtönviselt apa a rossz börtönkörülmények, az erőszakos bűncselekményeket elkövető fia pedig az iskolai ügy miatt perelt - mutatott rá Horváth László.