Márki-Zay Péter munkatársa volt a szegedi fegyveres rabló

2020.05.26. 14:23

Vezető beosztásban dolgozott a Márki-Zay Péter vezette hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban az a szegedi férfi, aki a gyanú szerint a múlt héten megpróbált kirabolni egy szegedi postát, majd pedig egy virágbolt eladóját fenyegette meg és rabolta ki fegyverrel - írja a vasarhely24.com helyi hírportál. A lap úgy tudja, hogy a férfi már a városházán is követhetett el jogsértéseket.

A Vásárhely24 szerint kedden értekezletet hívtak össze a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban, amelyen Márki-Zay Péter polgármester elismerte és megerősítette a városban napok óta terjedő hírt, miszerint a nemrég Szegeden elfogott rabló a városházán dolgozott.

A lap úgy tudja, a Márki-Zay Péter vezette hivatalban a Lakás és Helyiséggazdálkodási Csoportnál dolgozott, vezető beosztásban. A polgármester azt is elismerte, hogy a férfivel már a hivatalban is gondok voltak, vélhetően több jogszabálysértést is elkövetett, amiért feljelentést tesznek - írták.

Márki-Zay PéterForrás: MTI/Ujvári Sándor

A helyi hírportál megkereste a Polgármesteri Hivatalt is, egyelőre nem kaptak választ.

Emlékeztetnek, a Lakás és Helyiséggazdálkodási Csoporthoz köthető a korábban az Origo által feltárt hódmezővásárhelyi lakásbotrány, amelyben a város önkormányzata egy szocialista politikus lányának áron alul, jogszerűtlenül adott el egy önkormányzati ingatlant.

A szegedi fegyveres rabló elfogása.Forrás: police.hu

Ma döntenek a rabló letartóztatásáról

A Csongrád Megyei Főügyészség keddi közleményében azt írta, hogy kérik annak a szegedi férfinak a letartóztatását, aki két napon belül kétszer is maszkban és lőfegyverrel raboltSzegeden.

A megalapozott gyanú szerint a férfi előbb csütörtökön, a déli órákban lépett be szájmaszkot viselve az egyik szegedi postára. A hivatalban az egyik postásra rászegezte a fegyvert és pénzt követelt tőle. Az alkalmazottaknak sikerült a figyelmetlenségét kihasználva a kódos pénzesfiók kinyitását megelőzően kirohanniuk a hátsó ajtón keresztül, és segítséget kérniük a járókelőktől. A férfi ekkor kiment az épületből és biciklivel elmenekült.

Ugyanez a férfi szombaton délután ismételten szájmaszkban és fegyverrel lépett be az egyik szegedi virágüzletbe, majd az eladóra fogta a fegyvert, akitől pénzt követelt. Végül ötezer forintot kapott. A rablást végignézte egy másik dolgozó, aki azonnal rendőrt hívott, ezért a rabló elmenekült.

A közfeladatot ellátó személy sérelmére fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete, fegyveresen elkövetett rablás bűntette, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt kérte a letartóztatás egy hónapra történő elrendelését.

A bíró ma fog dönteni a letartóztatásról.