Nem szeretné Szilágyi István özvegye, hogy férje mellé temessék majd

2020.05.26. 19:46

Szilágyi István özvegye egészséges és most úgy érzi nincs egyedül, mert sokan támogatják. Ugyanakkor már eldöntötte, ha eljön az idő, nem Szilágyi István mellett szeretne nyugodni a temetőben.

Az idős szobrászművész a Blikknek beszélt erről.
Nagyon szerettem Pistát, de neki más volt a vallása, református volt. Máshogy van az a föld szentelve, mint ahogy nálunk, katolikusoknál szokás. – magyarázta az asszony.

Tegnap mi is írtunk arról, hogy ezen a héten ünnepelnék az aranylakodalmukat, és bár a házaspár kapcsolata néha viharos volt, szerették egymást. 

Az asszony azt mondta, tudja, hogy férje is támogatná a furcsának tűnő döntésében.

Szilágyi IstvánForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Elváltunk, majd újra összeházasodtunk, de végig szerettük egymást. Pont ezért gondolom, hogy biztosan nem haragudna Pista, ha nem mellé temetnének, hanem az anyukám mellé. – mondta, majd hozzátette, hogy édesanyja is Budapesten van eltemetve, egy másik temetőben. Majd azzal folytatta, hogy:
Tudom, a 78 évem nem kevés, nehezen mozgok, sok mindenem fáj, de jól vagyok. Sok kedves ember segít nekem, nem is vagyok olyan egyedül. Ha pedig eljön az idő, akkor találkozom majd újra az anyukámmal. Nagyon szerettük egymást, amikor Pista egy időre elhagyott, vele laktam együtt, szép emlékeket őrzök azokról az évekről – mosolyodott el az özvegy.

Humenyánszky JolánFotó: Koncz Márton - Origo

A fiáról csak annyit mondott a lapnak, hogy:
nem tudok semmit Petiről, nem beszélhetek vele. Remélem, jól van, aggódom érte, szeretném látni. Ő a fiam, még akkor is, ha megölte az apját"A gyanú szerint Szilágyi Istvánt május 3-án kora reggel az otthonában ölte meg a fia, Péter egy kalapáccsal. Az asszony sokkos állapotban szaladt át a közeli boltba segítséget kérni, onnak hívták a rendőröket.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Pétert az édesapja holtteste mellől vitték be a nyomozók. Két nappal később letartóztatták és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vitték egy magánzárkába.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK