A baloldali önkormányzatokban kirúgások, fizetéscsökkenések, megszorítások követik egymást

Halász János beszél frakcióülés Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a frakció szóvivője.
Vágólapra másolva!
A baloldali önkormányzatokban kirúgások, fizetéscsökkenések, megszorítások követik egymást - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-hez szombaton eljuttatott videofelvételen.
Vágólapra másolva!

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, a koronavírus-járvány totálisan megmutatta, mi a különbség a baloldal és a kormány válságkezelése között.

Hangsúlyozta, a kormány segít az embereknek a válságban megőrizni a munkahelyeiket, megtartani a fizetésüket és biztosítani a családjuk megélhetését, több baloldali vezetésű önkormányzatban azonban azonnal megszorításokba kezdtek.

- tette hozzá.

Halász János elmondta, a baloldal mindig a megszorításokhoz nyúlt a válságokban, amivel tovább növelte a munkanélküliséget és mélyítette a szegénységet.

A mostani járványban is sok baloldali önkormányzatnál tettek embereket az utcára és csökkentették a közszolgálatban dolgozók fizetését

- húzta alá.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A Fidesz képviselőcsoportjának szóvivője példaként említette, hogy a Niedermüller Péter vezette DK-s Erzsébetváros miközben csökkentette a kerületi óvónők fizetését, több tízmilliós megbízásokat adott Gyurcsány Ferenc ügyvédjének, Czeglédy Csabának.

- mondta.

Kiemelte, miközben Hódmezővásárhelyen Márky-Zay Péter polgármester fizetését változatlanul hagyták,

más közalkalmazottakat kirúgtak, illetve csökkentették a fizetéseket.

Miskolcon, ahol szintén az ellenzék vezeti az önkormányzatot, a városnak dolgozó fizikai dolgozók bérét azonnal csökkentették - közölte a szóvivő.

Halász János közölte, a

a kormány azonban épp az ellenkezőjét csinálja: támogatja a munkahelyek megőrzését, újakat teremt, adót csökkent és bértámogatást ad.