Többször leszúrta áldozatait a Deák téri kettős gyilkos

Megöltek két férfit egy verekedés során az V. kerületben, gyilkosság, Deák tér, 2020.05.22.
Vágólapra másolva!
Pénteken hajnalban meggyilkoltak két fiatalt Budapesten, a Deák Ferenc térnél. Két társaság összeverekedett, majd a József Attila utcánál két férfit halálra késeltek, a rendőrök az úton találták meg a holttestüket. A helyszínen még késő délelőtt is helyszíneltek, a járda és az út pedig tele volt vérfoltokkal. Az eset után hat embert fogtak el a hatóságok, köztük a kettős gyilkost is. A rendőrség mai sajtótájékoztatóján kiderült, hogy összesen tízen verekedtek össze.
Vágólapra másolva!

A rendőrség a bejelentés után 5 perc alatt a helyszínre ért, ahol már csak a két fiatal férfi holttestét találták meg, a támadók elmenekültek.

A személyleírás és a ruházatuk alapján 10 percen belül, a Nyugati térnél fogták el a támadókat.

Fotó: Koncz Márton - Origo

A késelő férfi menekülés közben eldobta a kést, amit később a Paulay Ede utcában, egy autó alatt találtak meg.

A verekedésben összesen 10 ember vett részt, akik 16 és 23 év közöttiek. A késelő csütörtökön lett 18 éves.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Két egymástól független társaság verekedett össze, azt egyelőre vizsgálják, hogy miért vitatkoztak össze. A késelő kihallgatása jelenleg is folyamatban van, valamint két társát is ki fogják hallgatni, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaságért. A verekedőket 3 lány próbálta meg szétválasztani, őket tanúként fogják meghallgatni.

Mint kiderült, a támadó társaság nagy része büntetett előéletű.

A társaság több tagja is ivott alkoholt, azt még vizsgálják, hogy drogoztak-e.