Ötszáz bála kapott lángra Demjénnél

ősz NÉZET TÁJ szántóföld traktor KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ ÉVSZAK FOTÓ felülnézet FOTÓTECHNIKA légi felvétel bála betakarítás munkagép TÁRGY magyar mezőgazdaság Magyarország
Hajdúszoboszló, 2019. októbar 17. A betakarítás utolsó, jelentősebb szántóföldi munkája a széna, szalma, kukoricából sodort bálák összegyűjtése, elszállítása. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Ötszáz bála kapott lángra Demjénnél. A tűz miatt lezárják az érintett útszakaszt.
Vágólapra másolva!

Mintegy ötszáz bála kapott lángra Demjén településen, az Albertmajorban pénteken - írja honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tűzben egy munkagép is kiégett.

A közlemény szerint az egri egységek mellett a füzesabonyi és a mezőkövesdi tűzoltók is a helyszínen dolgoznak a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett. Mivel a nagy füst zavarhatja a közlekedő járművek forgalmát,

az érintett útszakasz lezárására kell számítani.