Furcsa tűzesetre hivatkozva magyarázkodik Gyurcsány Ferenc pártja

DK Demokratikus koalíció 2019 március 15 Egyetem tér Gyurcsány ferenc
Vágólapra másolva!
Az Állami Számvevőszék a csütörtöki naptól számítva felfüggesztette a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció állami támogatását, mivel a párt nem igazolta a 2017-2018-as gazdálkodásáról közzétett adatok valódiságát, pénzügyi kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól, a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a saját tagságát is megtévesztette. Gyurcsányék egy meglehetősen sajátos tűzesetre hivatkozva közölték korábban, hogy nem tudnak az érintett időszakkal elszámolni. A párt számára a számlák eltűnését segítő tűz viszont a DK Teréz körúti irodájában volt, nem a civil szervezetek névjegyzékében szereplő hivatalos székhelyükön, ami a Victor Hugo utcában van. A DK egyébként a Magyar Közlönyben már közzétette 2018-as beszámolóját. Ez alapján Gyurcsányék vagy nem mondanak igazat a furcsa tűzben megsemmisült iratokról, vagy ha mégis, akkor a közzétett beszámoló nem lehet hiteles a szükséges dokumentumok híján.
Vágólapra másolva!

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kezdeményezte a Demokratikus Koalíciót megillető költségvetési támogatás folyósításának felfüggesztését, mivel a párt elnöke a jelentéstervezetre adott észrevételében elutasította a párt törvényes gazdálkodásának helyreállítását – jelentette be csütörtökön Holman Magdolna, miután ismertette a DK 2017-2018. évi gazdálkodásáról szóló vizsgálat eredményét. Az ÁSZ főtitkára hangsúlyozta, hogy

A főtitkár emlékeztetett arra, hogy

A 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során az ÁSZ azt állapította meg, hogy a DK a jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatást nem szabályszerűen használta fel, a kampány során a párt a számviteli, a párt- és a kampánytörvényt is megsértette.

Gyurcsányék az elmúlt években sorozatosan szegték meg a gazdálkodási szabályokat, most felfüggesztették az állami támogatásukat Fotó: Polyák Attila - Origo

Sajátosan védekeznek Gyurcsányék

A DK pártigazgatója, Sebián-Petrovszki László még a csütörtöki döntés előtt egy Facebook-videóban arról beszélt, hogy a kormány korábban a koronavírus-járványra hivatkozva minden ellenzéki párt állami támogatásának felét elvette, a számvevőszék pedig duplán büntetné a DK-t. Szerinte a „pártállamian" működő ÁSZ olyan papírok eredeti példányait követeli, amelyek megsemmisültek a DK székházának másfél évvel ezelőtti tűzvészében, a másolatok ugyanakkor ott vannak a számvevőszéknél.

Mint ismert, a DK állítása szerint éppen abban a házban volt tűz, ahol a DK a számláit tartotta, és állításuk szerint az összes számla elégett.

Az ÁSZ a vonatkozó törvényi előírások alapján, egységes eljárási szabályok szerint végzi hét párt, köztük a DK 2017–2018. évre vonatkozó ellenőrzését, amelynek gazdálkodásáról eddig is ellentmondásos hírek jelentek meg.

A párt irodája 2018 novemberében ugyanis leégett, erre hivatkozva pedig Gyurcsány Ferencék maguk ismerték el, hogy minden igyekezetük ellenére a bizonylatok, dokumentumok egy részét nem tudták pótolni a tűz után.

Molnár Csaba, a párt alelnöke akkor azt nyilatkozta, hogy csak a papíralapú iratok semmisültek meg, az elektronikus adathordozókban nem esett kár.

Később viszont már azt közölték, hogy a digitálisan rögzített gazdálkodási adatok is eltűntek.

Gyurcsányék hivatkozása ettől függetlenül is több sebből vérzett, kezdve azzal, hogy mivel egy számla legalább két fél számára készül, azok viszonylag könnyedén pótolhatók.

Említésre méltó, hogy az adózás rendjéről szóló törvény szerint az adatszolgáltatáshoz szükséges dokumentumokat a szervezet székhelyén kell tárolni, ha pedig azokat mégis más helyen őrzik, azt be kell jelenteni a NAV-nak.

A tűz viszont a DK Teréz körúti irodájában ütött ki, nem a civil szervezetek névjegyzékében szereplő hivatalos székhelyükön, ami a Victor Hugo utcában van. Az külön sajátos, hogy a DK a Magyar Közlönyben már közzétette 2018-as beszámolóját. Ez alapján Gyurcsányék vagy nem mondanak igazat a megsemmisült iratokról, vagy ha mégis, akkor a közzétett beszámoló nem lehet hiteles a szükséges dokumentumok híján.

Sebián-Petrovszki László azon állításával kapcsolatban, miszerint az ÁSZ birtokában vannak a DK 2018-as gazdálkodására vonatkozó dokumentumok, azokat viszont nem veszi figyelembe, kijelenthető: a számvevőszék korábban valóban végzett ellenőrzést a pártnál a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeire vonatkozóan, ez ugyanakkor kizárólag az 50 napos kampányidőszakra vonatkozott, a most ellenőrzött 2017-2018. évek pedig összesen 730 napot fednek le.