A kádban rázta halálra az áram Pest megyében – rosszul lett bekötve a villany

Vágólapra másolva!
Hét testvér és anyjuk lakott abban a házban, ahol a baleset történt. 2015-ben szereltek náluk áramot, egészen pontosan a védőföldelést és az érintésvédelmi rendszert nem alakították ki jól, így az elektromos hálózatba bekötött elektromos berendezések ráztak. Ezt később egy másik villanyszerelő és az egyik tetsvér is próbálta megoldani. Ez vezethetett a tragédiához.
Vágólapra másolva!

Mivel a családot rendszeresen megrázta a rosszul bekötött áram, villanynszerelőt hívtak. Azt, aki az egészet megcsinálta, már tudták, ő ugyanis időközben meghalt.

A kiérkező szerelő azonban

nem ellenőrizte a védőföldelést illetve az érintésvédelmi hálózatot.

Helyette csak konnektorokat cserélt, és azt állapította meg, hogy a vízaknában lévő házi vízmű avagy esetleg az ahhoz tartó vezeték rossz.

Az egyik családtag, aki nem villanyszerelő később

vett egy másik szivattyút, és a rosszat maga cserélte ki arra.


Ezután az egyik testvére fürdeni szeretett volna egy kádban, ami vasból készült. Amikor abban ülve megnyitotta a csapot – ezzel beindítva a szivattyút – a rossz rendszer miatt

a 230 Voltos zárlati áram közvetlenül a kád csapján jelent meg, és halálra rázta az áram.


A testvér és a villanyszerelő ellen is eljárás indult.