Szilágyi István özvegye: Megszakad a szívem, olyan szomorú vagyok

Szilágyi István színész gyilkosság meggyilkolása, 2020.05.03.
Vágólapra másolva!
Eméletileg felkészült a 82 éves korában meggyikolt Szilágyi István temetésére az özvegye. Megvan a ruhája és a haját is levágták. Minden készen áll arra, hogy elkísérje utolsó útjára a férfit, akit szeretett. Ugyanakkor lelkileg ez nagyobb teher, nem áll rá készen. A Borsnak azt mondta, elképzelni sem tudja, hogyan fogja túlélni a holnapot. 
Vágólapra másolva!

A Baptista Szeretetszolgálat segítője vette és adta át azt fekete ruhát, amelyben a temetésre megy majd Szilágyi István özvegye. Évek óta ez az első új ruhája.

- mondta az szobrászművész asszony.

Szilágyi István holttestét hozzák ki az otthonából a temetkezési vállalat munkatársai május 3-án Fotó: Polyák Attila - Origo

A színészre a gyanú szerint május 3-án

a saját fia támadt rá egy kalapáccsal az otthonukban.

A 49 éves Péter gyakorlatilag agyonverte a leginkább Lópici Gáspár szerepéről ismert, 82 éves színészlegendát.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Az asszonynak a szeretszolgálat munkatársai a temetés előszületeiben is segítenek. Az asszony hajához évek óta nem érhetett hozzá fodrász, mert nem engedte. Ő maga sem gondozta, inkább mindig sapkát vett fel, úgyhogy, saját bevallása szerint észre sem vette, hogy teljesen megőszült.

- mondta a Borsnak, miután szerdán megérkezett hozzá a fodrász.

- tette hozzá az asszony, aki arra is gondolt, milyen jó lenne, ha a gyilkossággal gyanúsított fia is mellette állhatna, amikor a férjét sírba helyezik. El is kezdte intézni ezt, de későn. Ugyanakkor az is eszébe jutott, hogy a színész tisztelői talán nem néznék Pétert jó szemmel. Bár az asszony szerint a fia már rég megbánta, amit tett.

Úgy gondolja, hogy nem is akart ártani az apjának, csak elborult az elméje egy pillanatra.

A gyanúsítottat, aki először mindent tagadott, majd önvédelemre hivatkozott, letartóztatták és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vitték. Szilágyi Istvánt pénteken délben temetik Budapesten, mindenkit szívesen lát a család.