Felfüggesztette az ÁSZ Gyurcsányék költségvetési támogatásának folyósítását

NÉMETH Szilárd; GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2020. május 18. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnök-frakcióvezetője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 18-án. Előtte Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Felfüggesztette a Demokratikus Koalíció állami támogatásának folyósítását az Állami Számvevőszék - jelentette be a pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv mai online sajtótájékoztatóján. Az ÁSZ álláspontja szerint Gyurcsány Ferencék számos előírást nem tartottak be, de ha pótolják hiányosságaikat, visszakaphatják a juttatást.
Vágólapra másolva!

Az Origónak megküldött közleményében azt írta az ÁSZ, hogy több probléma is felmerült a DK 2017 és 2018 közötti gazdálkodásával kapcsolatban, egészen hosszú lett a lajstrom. Így a párt

  • nem igazolta a 2017-2018. évi gazdálkodásáról közzétett adatok valódiságát;
  • pénzügyi kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól;
  • a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével saját tagságát is megtévesztette;
  • a központi költségvetésből kapott támogatások felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát nem biztosította sem a tagság, sem a nyilvánosság számára;
  • a közpénzekkel és egyéb támogatásokkal nem számolt el szabályszerűen.

Az ellenőrző szerv kiemelte, hogy a DK és annak elnöke nem működött együtt velük a hatósági eljárás során, hiszen a szervezet vezetője a jelentéstervezetre adott észrevételében elutasította a párt törvényes gazdálkodásának helyreállítását. Így

kezdeményezték a DK költségvetési támogatásának felfüggesztését.

Az ÁSZ közleményében ismét együttműködésre szólította fel a pártelnököt, és meghatározta azokat a dokumentumokat, amelyekre szükségük van az ellenőrzéshez. Egyúttal kiemelték, hogy amennyiben a párt eleget tesz felhívásuknak, azonnal visszavonják a felfüggesztéssel kapcsolatos intézkedést.

Egyébként nem kevés pénzről van szó, hiszen a DK 2017-ben 132 millió, 2018-ban (választási év) pedig 367,7 millió forintot kapott az államtól.

Nem volt együttműködő az Állami Számvevőszék szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Nemcsak a DK, hanem az azóta megszűnt, Juhász Péter-féle Együtt sem teljesítette az előírásokat az ÁSZ szerint. "A párt elszámolási kötelezettségét nem teljesítette, ezért a közpénzek
felhasználása, valamint a céljaira rendelt vagyon jogszerű használata 2017-2018-ban nem volt átlátható és elszámoltatható" - írták.