Folytatódik a leszámolás a Jobbikban: most Varga-Damm Andreát rúgják ki

Varga-Damm Andrea
Vágólapra másolva!
Kizárná a Jobbikból a párt vezetése Varga-Damm Andreát. Jakab Péter pártelnök láthatóan minden olyan politikussal leszámol, aki nem ért egyet a Gyurcsány Ferenccel való összefogással. A héten Sneider Tamást is visszahívták a parlamenti alelnöki székből, valamint a párt logójában szereplő kettős kereszttel is leszámoltak.
Vágólapra másolva!

Országgyűlési képviselői mandátumának visszaadására szólította fel Varga-Damm Andreát a Jobbik vezetése; amennyiben ennek 24 órán belül nem tesz eleget, kezdeményezik kizárását a frakcióból - áll a párt elnökségének szerda esti közleményében. Felidézik: kedden a Jobbik - a téma felelősének, a honvédelmi és rendvédelmi bizottság alelnökének, Varga-Damm Andreának a javaslata alapján - megszavazta az állami megfigyelőrendszerről szóló - egyébként nagyon fontos és jó - törvényt.

Varga-Damm Andreát is kizárhatják a Jobbikból Forrás: Ripost


Azt állítják: a párt vezetésében feloldhatatlan bizalmi válság alakult ki Varga-Damm Andreával szemben, mert ő javasolta a törvény megszavazását. A törvény azt segíti elő, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok hatékonyan tudjanak fellépni a kibertámadások, a kiberterrorizmus ellen, és szakmailag senki sem vitatta.

Miután a Jobbik megszavazta a javaslatot, a baloldalon hatalmas hisztéria kezdődött, a Jobbik pedig már kedden meghunyászkodott és bocsánatot kért, gyakorlatilag azért, mert véletlenül nem vettek részt Gyurcsányék hisztériakeltésében.

Ha Varga-Damm Andrea 24 órán belül nem adja vissza a mandátumát, akkor a frakcióvezetés kezdeményezi kizárását a Jobbik képviselőcsoportjából.

Sneidertől is megszabadulna Jakab

Mint arról korábban beszámoltunk, hétfőn a Jobbik-frakció vezetése arról döntött, hogy a jövőben nem Sneider Tamást delegálná az Országgyűlés alelnöki posztjára. A hivatalos indoklás szerint nem személyi kérdésről van szó. Ennek ellentmond, hogy

a volt pártelnök többször is súlyos kritikát fogalmazott meg a januárban felálló pártvezetéssel szemben. Hasonló a helyzet Varga-Damm Andrea esetében is.

A képviselőnő többször felszólalt a Gyurcsány-párthoz való közeledés miatt.

Emlékezetes: Vona Gábor 2018-as leköszönése után Sneider Tamás lett a Jobbik elnöke, miután legyőzte az akkor még a szintén a pártban politizáló és a vezetésre aspiráló Toroczkai Lászlót. A politikus azóta több egykori jobbikossal már a Mi Hazánk nevű pártot irányítja.

Hiába történt váltás a Jobbik élén, továbbra sincs rend a szervezetben. Legutóbb arról számoltunk be, hogy komoly törésvonal alakult ki

a jól fizetett, a helyi alapszervezetek felett hatalmat gyakorló regionális igazgatók és az egyszerű párttagok között.

Ennek fő oka az, hogy a pártfunkcionáriusok a párt nehéz anyagi helyzete ellenére halmozzák az állásokat - írtuk korábban.

A Jobbik gyurcsányosodását az is jól mutatja, hogy a kettős keresztről egy hashtag szimbólumra változtatta a logóját.