Pesti úti idősotthon: 160 betegre jut egy nővér, alig fürdetik a lakókat, a mosással, fertőtlenítéssel is spórolnak

2020.05.20. 09:12

160 betegre jut egy nővér, az idős betegeket alig fürdetik, még a mosással is spórolnak, ritkán érkezik szennyes a mosodába - tudta meg a Ripost a fővárosi fenntartású Pesti úti otthonban dolgozóktól. Az ápolók szerint ma is borzalmas körülmények vannak a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban, a koronavírus-járvány gócpontjában.

A Ripost információi szerint az otthonban semmi nem változott a járvány kitörése óta, a lapnak sikerült beszélni olyan ápolókkal, akik tudják, mi zajlik a falak mögött.

Az ott dolgozók lelkiismeretét is bántja, hogy nincs semmiféle változás. A korábbi vezetés ugyanis még mindig a helyén van, a céljuk pedig nyilvánvalóan nem más, mint az esztelen spórolás. "Elképesztő állapotok voltak, amikor ott dolgoztam, és biztos forrásból tudom, hogy ez mostanra se változott" - mondta el a Ripostnak egy korábban ott dolgozó ápoló.

Fertőtlenítéshez készülnek katonák a Pesti úti idősotthonbanForrás: Koncz Márton - Origo

"Év elejére szinte mindenki felmondott, most már néha két emeletre jut egyetlen nővér, akinek 160 lakót kellene ellátnia! Nemrég visszahívtak egy kolléganőt nyugdíjból, annyira nincs ember. Tudom, hogy ma sincs saját orvosa az intézménynek. A 44 idős meghalt gondozott azok közül került ki, akik nem voltak képesek az önellátásra, és a megfelelő gondozás hiánya igenis hozzájárult a tragédiájukhoz. Az a szörnyű, hogy ebben semmi nem változott!" - tette hozzá az elkeseredett ápoló.

Egy másik, a neve elhallgatását kérő, jelenleg is ott dolgozó asszony állítja, hogy továbbra is komoly gondok vannak a higiéniával.

"Alig érkezik szennyes a mosodára, aminek az az oka, hogy csak ritkán fürdetik a betegeket, és csak végső esetben húzzák át az ágyukat" - mondta elkeseredetten.

Egy szintén korábban ott dolgozó nővér azt mondja: mielőtt ő távozott,  többször szóvá tették a hiányosságokat, de semmi nem változott. Többen elmondták a Ripostnak, hogy azért hagyták ott az intézményt, mert a dolgozókkal sem megfelelően bántak egyes vezetők.

Mindannyian biztosak abban, hogy nem véletlenül lett a járvány gócpontja a Pesti úti Idősek Otthona. A fővárosi fenntartású idősotthonokban 68-an haltak meg, több mint 400 gondozott és 62 dolgozó pedig megfertőződött. 

A gyászoló hozzátartozók beszámolói szerint a Pesti úti otthonban borzalmas volt a higiénia, és az intézményben egyetlenegy alkalommal sem tudtak orvossal beszélni. Az édesanyjukat, férjüket gyászoló hozzátartozók szerint az ápolók helyett nekik maguknak kellett napi rendszerességgel gondozniuk a betegeket. Aztán a járvány miatt bevezetett látogatási tilalom után sorra súlyos kiszáradással, felfekvéssel vitték kórházba az idős embereket. Nyilvánvalóan azért, mert innen kezdve alig törődtek velük.

Karácsony Gergely főpolgármester azóta sem tájékozódik személyesen: már 70 napja van veszélyhelyzet, de mégsem látogat el az otthonba, a felelősséget pedig elhárítja. Pedig az ott dolgozók szívesen a szemébe mondanák, hogy mi is az igazság.

Amikor a Ripost hivatalos választ kért, hogy Karácsony miért nem hajlandó elmenni a Pesti útra, a főpolgármesteri hivatal cinikusan közölte, nem mehet, mert látogatási tilalom van.