Arató Gergely megpróbálta megmagyarázni, miért nevezte sajnálatosnak, hogy kevesen haltak meg a vírusban

ARATÓ Gergely
Budapest, 2020. május 19. Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 19-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Miután sajnálatosnak nevezte, hogy Magyarországon kevesen haltak meg a vírusban, Arató Gergely közösségi oldalán próbálta a felháborító nyilatkozatát megmagyarázni. Gyurcsány pártjának képviselője szemmel láthatóan megijedt a helyzettől, és a politikai felelősséget nem vállalva, előre menekül. 
Vágólapra másolva!

"Tegnap az ATV reggeli műsorában volt egy szerencsétlen nyelvbotlásom, amit most örömmel idéz a jobboldali sajtó" - ezekkel a sorokkal próbálta meg letudni a Gyurcsány-párt frakcióvezető-helyettese az ATV-s szereplésének utóhatásait.

Sántít Arató magyarázata

Pedig jól hallhatóan azt mondta a koronavírusban meghalt emberekről beszélve a televízió kedd reggeli adásában, hogy

Szavait nehéz másképp értelmezni: a Demokratikus Koalíció egyik vezető politikusa - így jó eséllyel a Gyurcsány vezette párt maga is - rossz szemmel nézi, hogy Magyarországon kevés halottja van a járványnak, azaz a kormány jól kezeli a válsághelyzetet.

Megnyilvánulásnak voltak előzményei, hiszen a védekezés kapcsán a baloldal ott próbált meg ártani a kormánynak, ahol csak tudott. Mint ismert, az egész ország haragját kiváltva megakadályozták a hatékony védekezést lehetővé tevő koronavírus-törvény gyorsított tárgyalását a parlamentben, amivel emberéleteket veszélyeztettek.

Mindennek tudatában Arató Gergely "nyelvbotlásos" magyarázata nem állja meg a helyét: csak azt mondta ki, amit a baloldali politikusok régóta gondolnak, és ahogyan egymás között beszélnek.

Arra nem tért ki szűkszavú írásában Gyurcsány Ferenc bizalmasa, hogy tervezi-e a lemondását.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese megpróbálta megmagyarázni a lehetetlent Forrás: MTI/Illyés Tibor

Ahogy korábbi cikkünkben jeleztük, kérdésekkel fordultunk a párt sajtóosztályához, és magához a politikushoz is. Választ továbbra sem kaptunk, várjuk reakciójukat. Amint ez megtörténik, frissítjük írásunkat, vagy újjal jelentkezünk.

A felvétel itt nézhető meg, 0:58-tól a lényeg: