Hamis vádakkal támadta Magyarországot a baloldal, mégsem kérnek bocsánatot

Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Hadházy Ákos, Dobrev Klára
Vágólapra másolva!
A napokban a kabinet ígéretének megfelelően bejelentette, hogy május végén visszaadja a parlament által ráruházott különleges felhatalmazást. Ennek kapcsán érdemes feleleveníteni, hogyan támadták hazug módon a magyar kormányt, és hogyan próbálták meg lejáratni Magyarországot a nemzetközi közvélemény előtt a baloldali pártok, folyamatosan diktatúrát kiabálva.
Vágólapra másolva!

"Mindenkinek adunk egy esélyt, hogy elnézést kérjen Magyarországtól az igaztalan vádakért" - mondta Orbán Viktor múlt hét pénteken Belgrádban, miután megbeszélést folytatott Aleksandar Vucic szerb államfővel. Nem véletlenül nyilatkozta ezt a miniszterelnök, hiszen a baloldal a legkényesebb időszakban hagyta cserben az országot. Mint ismert, március végén a kormány támogatást kért az Országgyűléstől a járvány elleni védekezéshez, azonban a baloldali képviselők még arra sem voltak hajlandóak, hogy a javaslat sürgős tárgyalásához hozzájáruljanak.

Bár a kormány többször egyértelművé tette, hogy amint a járványügyi helyzet lehetővé teszi, visszaadja a jogszabállyal ráruházott extra jogosultságokat, a baloldalt ez nem hatotta meg, és a brüsszeli elittel, valamint Soros embereivel együtt kórusban diktatúrázta Magyarországot. Múlt hét szombaton Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a kabinet május 26-án nyújtja be azt a jogszabálytervezetet, aminek következtében júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend.

Jobbik

A különleges felhatalmazás visszaadásáról szóló hétvégi bejelentés ellenére Jakab Péter pártelnök még kedden is diktatúrát kiáltott a hvg hasábjain. "A kormányfő egy populizmusra épülő hibridrezsimet épített ki a szemünk láttára, és egykori diktátorokat megszégyenítő hatalmi technikával gyűri maga alá a magyar szabadságot" - írta a baloldali hetilapnak írt cikkében, amelyben szó szerint ismételgette a Soros-féle Freedom House országjelentésének végkövetkeztetését. (Vagyis még egyszer ismételjük meg: a hvg véleménycikket közöl az egyik baloldali párt elnökétől. Már a látszatra sem adnak, nem interjút készítenek vele, még álkérdéseket sem tesznek fel, nehogy megzavarják vele.)

A Gyurcsány Ferencet támogató Jakab Péter az elsők közt támadta a védekezést lehetővé tevő jogszabályt. "... önök még a veszélyhelyzetet is arra akarják felhasználni, hogy totális diktatúrát építsenek ki Magyarországon" - mondta a március 23-ai parlamenti felszólalásában, a törvényjavaslat vitáján. Jakab egészen odáig ment a parlamenti ülésen, hogy kijelentette, "mi nem a demokráciát akarjuk felszámolni, hanem a járványt, ahhoz pedig nem korlátlan hatalom kell korlátlan ideig, hanem védőfelszerelés, teszt, maszk, kijárási tilalom, meg éppen anyagi segítség a bajbajutottaknak". Felvezetésképpen a Magyar Hangnak adott interjújában tüntetést helyezett kilátásba a szerinte "dél-amerikai katonai diktatúra" felé haladó kormánnyal szemben.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 18-án Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A baloldali párt uniós képviselője, a korábban zsidó politikusokat listázni akaró Gyöngyösi Márton múlt hét pénteken (aznap, mikor Orbán Viktor a bejelentést tette) kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy a törvénnyel "a miniszterelnök lényegében egyszemélyi hatalmat épített ki Magyarországon".

Szilágyi György, a párt alelnöke, parlamenti képviselője próbálta megmagyarázni, miért is volt igazuk, ha nem volt igazuk: "Ha esetleg bármilyen lehetőség kínálkozik a jövőben, akkor még akár ennek az évnek a második felében újra megszavaztatja magának Orbán Viktor a rendeleti kormányzást, de akkor az a veszélyhelyzet már nem is fog elmúlni" - nyilatkozta a Jobbik internetes propagandalapjának.

Demokratikus Koalíció

Gyurcsány Ferenc pártjának politikusai sem fogták vissza magukat a diktatúrázásban. Május 14-ei, az MTI-nek megküldött közleményében Gyurcsány felesége azt írta, hogy "az Európai Unióban már mindenki számára világos, Orbán a teljhatalmát felhasználva pusztítja a demokratikus értékeket".

Gyurcsányné odáig ment, hogy a kormány a járvány alatt kiépített diktatúrában embereket félemlít meg, önkormányzatokat tesz tönkre, és a családon belüli erőszak áldozataival sem foglalkozik. "Orbánék a járvány alatt a szájkosár törvénnyel magyar embereket félemlítenek meg a véleményük miatt, önkormányzatokat véreztetnek ki, és még a családon belüli erőszak áldozatait is magukra hagyják" - egész pontosan ez állt az írásban Arról nem is beszélve, hogy a DK brüsszeli képviselője "határozottabb intézkedést" követelt Magyarországgal szemben az Európai Unió vezetőitől. "Végre el kell fogadni azokat a szabályokat, melyek az antidemokratikus kormányokat kizárják az uniós források felhasználásából" - írta.

Gyurcsány Ferenc felesége egy korábbi interjúban elismerte, mindent megtett azért, hogy a hamis vádakat elterjessze külföldön. Bevallása szerint 25 külföldi újságírónak mondta el azt az álhírt, hogy Magyarországon felfüggesztették a parlamentet.

Gyurcsány Ferenc még múlt hét csütörtökön is úgy látta, hogy a kormány diktatúrát épít a törvénnyel. "Ahol nincs demokrácia, ahol nincs jogállam, ahol nem becsülik az emberi jogokat, ahol a kormány a vírushelyzetet saját hatalmának építésére szolgálja, oda nem mehet európai pénz" - írta közösségi oldalán a pártelnök.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

MSZP

Az egykori állampárt jogutódja, az MSZP is igyekezett tartani a lépést Gyurcsánnyal és Jakabbal, múlt hét hétfőn egyenesen "diktatúrafigyelőt" indítottak, ahol a vállalkozó kedvűek feljelenthetik a kormányt. "Amikor március végén arról volt szó, hogy mire kér a kormányoldal felhatalmazást, majd időkorlát nélkül egypárti döntéssel áterőltették a magyar Országgyűlésen azt, akkor azt a kérdést tettük fel, hogy élnek, vagy visszaélnek majd ezzel?" - indokolt Molnár Zsolt képviselő, az MSZP pártigazgatója online sajtótájékoztatóján. Nem sokkal később megválaszolta saját kérdését: a legsötétebb várakozásaik valósultak meg arról, hogy a kormány hogyan kezeli "a megmaradt jogállamot".

Tóth Bertalan pártelnök sem maradt ki a sorból: április végi parlamenti felszólalásában a járványügyi intézkedések kapcsán "lopakodó diktatúra kiépítésével" vádolta meg a kormányt.

Kunhalmi Ágnes szocialista képviselő és Tóth Bertalan, az MSZP elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 11-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hadházy és radikális emberei

Az LMP-ből kilépett radikális baloldali Hadházy Ákost sem érdekelte a miniszterelnök bejelentése, ugyanott folytatta. "A magyar kormány rálépett a demokráciából a diktatúrába vezető útra, és onnan már nem fordulhat vissza" - mondta a politikus a Clark Ádám téren megtartott, erőszakba fulladó minitüntetésen. Ahogy beszámoltunk róla, az egyik baloldali aktivista megrúgta az éppen szolgálatban lévő rendőrnőt. Összeállításunkban megmutattuk, hogy Hadházy nem tudja és nem is akarja híveit visszatartani.

A tegnapi megmozdulás másik főszervezője, a szintén ex-LMP-s Szél Bernadett pedig a német köztévé propagandaadásában nyilatkozott negatívan Magyarországról és a koronavírus-törvény elfogadását követő politikai helyzetről. Szél Bernadett levelet írt az Európai Néppárt tagpártjainak. Ebben azt az álhírt tette közzé, hogy "a parlament működésképtelenségére hivatkozva korlátlan felhatalmazást szavazott meg Orbán Viktornak" (miközben a parlament működik, és a felhatalmazás nem korlátlan). Emellett olyan képtelenségeket írt, minthogy a parlament bezárásáról szóló híresztelés nem a baloldaltól, hanem a kormánytól származik, majd jelentős logikai ellentmondásba keveredve eljutott odáig, hogy a kormány "elárasztotta" törvényjavaslatokkal a parlamentet. Vagyis a kormány annyira felfüggesztette a parlament működését, hogy törvényjavaslatokat küld a parlamentnek, hogy megvitathassa és szavazhasson róluk.

Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, nemcsak a volt LMP-sek diktatúráztak, hanem a pártban maradtak is. Csárdi Antal az előterjesztés parlamenti vitája során azt találta mondani, hogy "a Fidesz úgy érzi, hogy eljött a leszámolás ideje. Ocsmány és vállalhatatlan módon a veszélyhelyzetet kívánják felhasználni arra, hogy leszámoljanak mindennel és mindenkivel."

Csárdi Antal LMP-s képviselő napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 11-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Párbeszéd

"Nem masírozunk önként a diktatúrába!" - Szabó Tímea, a Karácsony Gergely-féle Párbeszéd közismerten agresszív képviselője így kommentálta a koronavírus-törvény rémhírterjesztéssel kapcsolatos rendelkezéseit múlt hét csütörtöki videós bejelentkezésében. Korábban pedig a törvényjavaslat vitáján azt mondta a magyar parlamentben, hogy diktatúra van Magyarországon. "Önök úgy akarják elfogadni ezt a lex Covid néven ismert törvényt, hogy az gyakorlatilag érdemi kontroll nélkül ad önnek felhatalmazást. (...) Ezt úgy hívják, miniszterelnök úr, hogy diktatúra" - agitált a sikeres védekezést lehetővé tevő jogszabály ellen.

Frakciótársa, Tordai Bence pedig a demokrácia fenyegetéséről beszélt a parlamentben április végén. "Szóval, ez a klímavészhelyzet itt a nyakunkon, itt van velünk; súlyosabb, mint az a veszélyhelyzet, amit a kormány különleges jogrenddel erősített meg, és amely a rendeleti kormányzáson keresztül, egy felhatalmazási törvényen keresztül tulajdonképpen a demokráciát is fenyegeti" - fogalmazott a politikus, jelentéktelenítve a világjárvány társadalmi-gazdasági hatásait, továbbra is a baloldali klímahisztériához ragaszkodva.

Szabó Tímea Kövér László házelnök mögött Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Momentum

A Momentum az Országgyűlésen kívülről kiabált, ebben élen járt a párt magánéleti botrányokkal terhelt uniós képviselője, Donáth Anna. "Ezzel a törvénnyel pedig megteremtette egy rendeleti kormányzás lehetőségét is, teljhatalmat szavaztatva magának. Márpedig ez pont olyan önkény, ami ellen az Európai Unió létrejött" - közösségi médiás oldalán ezekkel a sorokkal próbálta meg lejáratni Magyarországot Donáth Anna.

A Momentum azzal is riogatta az itthoni és nemzetközi közvéleményt, hogy a magyar kormány a jogszabály következtében megfélemlíti a "békés embereket". "Amikor a Fidesz elfogadta a felhatalmazási törvényt, sokan pont arra figyelmeztettek, hogy a Fidesz békés emberek, ellenzékiek ellen fogja használni azt" - olvasható a Momentum május 15-ei bejegyzésében, ahol még mindig a koronavírus-törvény volt a téma.

Természetesen más baloldali politikus is diktatúrázott, így később még visszatérünk az ügyre.

Nem hajlandóak bocsánatot kérni

Mivel a kormány ígéretének megfelelően vissza fogja adni a különleges felhatalmazást, értelemszerűen nem lett "totális diktatúra" Magyarországon. Éppen ezért több, diktatúrát kiáltó baloldali politikust (Jakab Péter Jobbik elnököt, Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, és Szabó Tímea Párbeszéd-képviselőt) is megkérdeztünk arról, tévedett-e a kérdésben, ha igen, akkor bocsánatot fog-e kérni.
Cikkünk megjelenéséig egyedül Jakab válaszolt megkeresésünkre, aki mindkét kérdésünkre nemmel válaszolt. "Orbán ugyanis valóban totális diktatúrát akar kiépíteni Magyarországon, ennek egyik mérföldköve a rendkívüli felhatalmazás" - írta abszurd válaszában a Jobbik elnöke, figyelmen kívül hagyva, hogy az általa emlegetett rendkívüli felhatalmazást május végén vissza fogja adni a kormány.