Varga Judit: Emlékezni fogunk az ellenzék hazugságaira

Varga Judit, igazságügyi miniszter.
Varga Judit, igazságügyi miniszter.
Vágólapra másolva!
Varga Judit Petőfi Sándor soraival üzent az ellenzéknek a koronavírus-törvény körül kibontakozott vita kapcsán. Az igazságügyi miniszter szerint érdemes visszaemlékezni arra, hogy a világjárvány elleni védekezés legnehezebb napjaiban a nyugat-európai politikai vezetőkkel, a liberális fősodratú médiával és a hozzájuk köthető civil szervezetekkel együtt koordinált politikai támadást intéztek Magyarország ellen. Mint kiderült, ezúttal is mondvacsinált okokkal: Gulyás Gergely tegnap bejelentette, május 26-án visszaadhatja a kormány a különleges felhatalmazást. 
Vágólapra másolva!

"Ahogy Petőfi Sándor írta "Az idő igaz, s eldönti, ami nem az." A kormány a törvény elfogadásakor és azt követően is mindig hangsúlyozta, hogy amint a járványhelyzet ezt lehetővé teszi, megszüntetésre kerül a rendkívüli jogrend. Ahogy azt miniszterelnök úr pénteken jelezte, már májusban beterjesztésre kerülhet az erre vonatkozó törvényjavaslat, és így júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend Magyarországon"- írta Varga Judit arra reflektálva, hogy előbb Orbán Viktor miniszterelnök, majd Gulyás Gergely is kijelentette, május végén a kormány visszaadhatja a különleges felhatalmazását a parlamentnek.

A politikus szerint az ellenzék nem fog bocsánatot kérni a kritikus időszakban okozott hangulatkeltésért, ennek ellenére érdemes lesz visszaemlékezni a megnyilvánulásaikra. "Ugyan bocsánatot eddig sem kértek és ezután sem fognak kérni, azért érdemes visszaemlékeznünk arra, hogy a világjárvány kellős közepén, a védekezés legnehezebb napjaiban a hazai ellenzéki pártok képviselői, karöltve a nyugat-európai politikai vezetőkkel, a liberális fősodratú médiával és a jól ismert szatelit civilszervezeteikkel, mással sem voltak elfoglalva, mint hogy egy soha nem látott intenzitású, koordinált politikai támadást intézzenek hazánk ellen. Ennek részeként a legképtelenebb vádak, lejárató információk és álhírek terjesztésétől sem riadtak vissza. Volt itt minden: diktatúra, az Országgyűlés bezárása, újságírók bebörtönzése" - fogalmazott az igazságügyi miniszter.

Varga Judit igazságügyi miniszter Fotó: Csudai Sándor - Origo

Varga Judit úgy látja, hogy miközben az ellenzék a védekezés helyett a kormánnyal volt elfoglalva, a kabinet tette a dolgát. "Eközben a magyar kormány, élve a demokratikus felhatalmazásával, közösen a magyar emberekkel azon dolgozott, hogy minimalizáljuk a vírus okozta egészségügyi és gazdasági hatásokat" - húzta alá a tárcavezető, aki szerint az ellenzék, a baloldali média és Soros György szervezetei sok kárt okoztak Magyarország nemzetközi hírnevének.

- zárta gondolatait.

Mint ismert, miután a magyar parlament elfogadta a koronavírus-törvényt, az ellenzéki képviselők és a nemzetközi baloldal szereplői élesen támadták a kormányt, amiért túlzott felhatalmazást szavazott meg magának.

Bár a kormánypárti politikusok többször is elmondták, hogy ahogyan a járványügyi helyzet lehetővé teszi, visszaadják a különleges felhatalmazást, amit a magyar országgyűlés szavazott meg, a baloldali politikusok tovább folytatták a hadjáratukat.

Csúnya öngól lett a vége. Pénteken Orbán Viktor elárulta, hogy május végén ez megtörténik, szombaton Gulyás Gergely a kormányfő bejelentését konkretizálva azt mondta, a kabinet május 26-án benyújtja az ezzel kapcsolatos jogszabálytervezetet.