Rács mögött maradnak a 28-as villamoson gyilkoló hajléktalanok

Budapest, 2020. április 3. Bűnügyi helyszínelők dolgoznak 2020. április 3-án éjszaka Budapesten, az Orczy térnél, ahol megöltek egy férfit. Egy háromfős társaság egyik tagja szúrt meg egy 25 éves férfit a 28-as villamoson, majd a helyszínről elmenekült. A 25 éves férfi életét a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni, a sérüléseibe belehalt. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Három hónappal meghosszabbította a 28-as villamoson elkövetett gyilkossággal sanúsított két férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. Ezt közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Április 3-án késő este a 28-as villamoson egy 25 éves férfi a barátjával és a kis kutyájával utazott, amikor két férfi és egy nő összeveszett velük a VIII. kerületi Orczy térnél. Az egyikük leköpte a fiatal férfit. Aztán össze is verekedtek. Az a férfi, aki leköpte az áldozatot, elővett egy kést és

mellkason szúrta az áldozatot, aki a helyszínen meghalt.

Bűnügyi technikusok, azaz helyszínelők dolgoznak április 3-án éjszaka Budapesten, az Orczy térnél, ahol megöltek egy férfit Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A villamos vezetője megállította a szerelvényt, a gyanúsítottak leugrottak és elszaladtak.

A nő átvette a kést a férfitól és egy közterületi virágládában eldugta.

A rendőrök fél órán belül elfogták a 38 éves D. Károlyt és a 25 éves L. Annát, majd a közeli MÁV-telepen a 43 éves L. Jánost is.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A bíróság április 6-án 30 napra elrendelte a két gyanúsított férfi letartóztatását, a nő esetében bűnügyi felügyeletről döntöttek.

Most a két férfi letartóztatását három hónappal meghosszabbították,

tekintettel a bűncselekmény jellegére, kiemelkedő tárgyi súlyára, a gyanúsítottak életmódjára és rendezetlen személyi körülményeire, valamint a szökés, az elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyére.

Az eljárás adatai szerint mindhárom gyanúsított hajléktalan.

A nő prostitúcióból él, a két férfi többszörösen büntetett előéletű. A gyilkossággal gyanúsítható férfi többszörös visszaeső, feltételes szabadságra bocsátás és más büntetőeljárások hatálya alatt követte el tettét, idén januárban szabadult.