Karácsony Gergely kizáratná a kormányhivatalt a Pesti úti idősotthont érintő vizsgálatokból

Fővárosi Közgyűlés, Városháza, Karácsony Gergely 2019.11.27.
Vágólapra másolva!
Budapest baloldali főpolgármestere, Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a Pesti úti idősotthont érintő vizsgálatokból kirázatná a Budapest Főváros Kormányhivatalát. Nyilván azért, mert a vizsgálat rámutatott a városvezetés felelőtlenségére abban, hogy az intézmény – jelentős részben a fenntartó, tehát a Karácsony vezette főváros hanyagsága és érdektelensége miatt – járványügyi gócponttá vált.
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely ezúttal úgy próbál elmenekülni a felelősségvállalás elől a főváros által fenntartott Pesti úti idősotthont érintő vizsgálatok kapcsán, hogy

támadást intéz a kormányhivatal ellen, ugyanis kezdeményezi a kormányhivatal kizárását a súlyos problémákkal küzdő otthon körüli vizsgálatokból.

Karácsony Gergely barátai körében Fotó: Hirling Bálint - Origo

Felvetését konkrétan nem indokolja meg, de figyelembe véve azt, hogy a Karácsony vezette önkormányzat által fenntartott intézmény Magyarország egyetlen járványügyi gócpontja, ez nem is szükséges. Ki akar bújni a felelősség alól.

A legfrissebb adatok alapján

a főváros által magára hagyott intézményben 40-re nőtt a koronavírus miatt meghalt betegek száma, illetve 296 lakó és 26 dolgozó fertőzött.

Eddigi adatok szerint a koronavírusos fertőzöttek 15,1 százaléka, a meghaltak 15,7 százaléka, vagyis

minden hetedik fertőzött és minden hetedik halálos áldozat Karácsonyék fenntartásában lévő idősotthonokból került ki.

Egymilliós bírságot kapott a Pesti úti intézmény

Még április 29-én a feltárt súlyos hiányosságok miatt

a Pesti úti idősotthont az illetékes kormányhivatal egymillió forintra büntette.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy a szennyesgyűjtő helyiség rendezetlen, áttekinthetetlen, a csap és környéke nem hozzáférhető, a takarításra szolgáló eszközök nem beazonosíthatók, a fertőtlenítés és a takarítás folyamata nem nyomon követhető.

Május 2-án derült ki, hogy

legalább tíz olyan nap volt áprilisban, amikor nem volt jelen személyesen orvos a Pesti úti Idősek Otthonában,

és március közepe óta biztosan akadozott az ellátás az intézményben.