Nem haragszik fiára a meggyilkolt Szilágyi István felesége - videó

Szilágyi István színész gyilkosság meggyilkolása
Vágólapra másolva!
Exkluzív interjút adott a TV2 Tények című műsorának Szilágyi István özvegye. A tragédia után egy nappal abban a szobában adott interjút a színész felesége, ahol a gyanú szerint a fia kalapáccsal agyonverte az apját. Az özvegy azt mondta, nem haragszik a fiára, szerinte rendes gyerek, aki mindig gondoskodott róluk.
Vágólapra másolva!

A bűnjeleket jelző matricák is ott voltak még a falon, amikor a tévéstáb ma belépett a szobába, Szilágyi István halálának helyszínére.

Azt az ágyat is megmutatták, amelyben a férfi meghalt,

a gyanú szerint egy kalapáccsal agyonverte a 49 éves fia vasárnap reggel. A riportból kiderül, hogy miután befejezték a helyszínelést, a színész özvegye visszatért a házba. Az éjszakát otthon töltötte. A Tények riportere megkérdezte, haragszik-e a fiára.

Egy rendőr a gyilkosság helyszínén vasárnap Fotó: Polyák Attila - Origo

- mondta a szobrászművész asszony a gyilkosság előtti pillanatokat felidézve, aki arról is beszélt, hogy

a fiának szó szerint tévképzetei voltak.

Úgy gondolta, hogy az FBI ott áll az utcasarkon és arra várnak, hogy ő elmenjen otthonról.

A falakat és a bútorokat is összefirkálta,

ezt is megmutatta a TV2 kamerája.

Az Tényeknek az utcában lakókat is sikerült megszólítaniuk. Az egyik férfi szerint az vezetett a tragédiához, hogy

a szülei mindent elnéztek a most gyilkossággal gyanúsított Péternek.

Felidézte, hogy az udvarban hatalmas tüzet gyújtott. Arról beszélt, sokszor jöttek már érte a rendőrök, de a szülei "mindig kihúzták a slamasztikából", leginkább azzal, hogy balesetnek mondták vagy magukra vállalták a tetteit. Emellett, a szüleire is többször rátámadt a férfi, aki, mint ahogy a Tények megtudta,

a szülei gyógyszereit rendszeresen beszedte.

Egy erős nyugtatóból is vett be, aminek a mellékhatása lehet

az agresszíó, a rendellenes magatartás és a halluciánció is.

Szilágyi István fiát

bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy ellen elkövetett emberölés

miatt hallgatták ki. Az ügyészség javasolta a letartóztatását, amiről a bíróság feltehetően holnap dönt - írta az Origónak küldött közleményében a Fővárosi Főügyészség.

Péter nem tett vallomást és információink szerint panasszal élt a gyanúsítás ellen.