A rendőrség szerint rühes volt a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon egyik meghalt lakója

Pesti úti idősotthon koronavírus korona vírus fertőzés járvány betegség fertőtlenítés katona katonaság idősek otthona
Vágólapra másolva!
Az Origo információi szerint rendőrségi eljárás indult, miután a Pesti Úti Idősek Otthonában április elején elesett, és két nap múlva a kórházban meghalt egy 86 éves idős asszony, akiről később kiderült, hogy rühes volt. Úgy tudjuk, hogy a kórház kezdeményezett hatósági eljárást - hivatalosan - rendkívüli halál gyanúja miatt. A járvány kitörése óta a fővárosi fenntartású idősotthonban 287 lakó és 22 dolgozó koronavírussal fertőződött, és közülük 29 idős ember meghalt. Az illetékes sürgősségi kórház dolgozói egyébként arról számoltak be, hogy hónapok óta küldik hozzájuk a rühes betegeket az idősotthonból, ami miatt sokszor késnek az életmentő műtétek is. 
Vágólapra másolva!

Az Origo információi szerint rendőrségi eljárás indult a Pesti úton meghalt, egyik idős asszony ügyében, erről az V. kerületi Rendőrkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztálya sürgős, soron kívüli hivatalos levélben tájékoztatta is a Fővárosi Kormányhivatalt.

Az idős beteget április elején vitték be mentővel a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézetébe, ugyanis a beszállítását megelőzően az ápolásáért és gondozásáért felelős Pesti úti idősotthonban elesett, ami miatt a feje és a karja is súlyosan megsérült.

A kórházi kivizsgálás ezt követően orrcsonttörésen és pókhálóhártya alatti vérzésen túl rühességet is megállapított.

A idős asszony végül minden erőfeszítés ellenére két nap múlva meghalt.

Karácsony Gergely főpolgármester és hivatala viszont a járvány kitörése óta tagadta, hogy higiénés problémák lennének az intézményben. Most hivatalosan is kiderült, hogy vannak, mégpedig rendkívül súlyos higiénés gondok. A kórházi dolgozók egyébként már hónapok óta tapasztalták, hogy nagyon sok idős beteg rühesen került hozzájuk az otthonból.

A Mandiner írta meg április elején, hogy a fővárosi fenntartású Pesti Úti Idősek Otthona napokon át nem tájékoztatta arról a sürgősségi kórházat, hogy megjelent náluk a koronavírus, valamint hogy

az egyébként is különösen veszélyeztetett idős lakók akár 80 százaléka is rühes lehet.

A koronavírussal kapcsolatban, mielőtt kiderültek volna egyáltalán a valós megbetegedési számok az idősotthonban, Karácsony Gergely főpolgármester csupán 5 igazolt esetről és 13 potenciális megbetegedésről tájékoztatta a közvéleményt, illetve hogy 200 vírustesztet végeztek, holott egyébként 550 idős él ott, és 200 alkalmazott jár oda dolgozni. A felelősség elől menekülő főpolgármester a Mandiner cikkének megjelenése után Facebook-oldalán érdemben semmit nem tudott cáfolni.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Április 6-án tagadta a rühesség jelenlétét az idősotthonban, egy nappal az után, hogy a Pesti úti idősotthon lakója meghalt, és akinél rühességet is megállapítottak.

Az április elején nyilatkozó kórházi dolgozó szerint

Ugyanígy azt is elmondták a kórházból, hogy sok hónapos jelenségről van szó; a sürgősségi kórházba küldött Pesti úti idősotthon-lakók esetében rendszerint nem tudják a vizsgálatokat vagy akár az életmentő műtéteket idejében elvégezni, mert előbb többször is le kell kezelni a betegeket rüh ellen.

Karácsony Gergely a kórházakra próbálta hárítani a felelősséget az idősotthonban kitört koronavírus-járvány miatt, azt mondta, hogy "a bentlakó idős emberek rendszeresen kerülnek kórházba, és nagyon sokszor úgy kerülnek vissza az otthonokba, hogy nem végezték el velük a koronavírustesztet". Pedig éppen, hogy a fővárosi fenntartású idősotthon késlekedése veszélyeztette a kórházat, és ezzel az ottani egészségügyi alkalmazottakat, illetve betegeket egyaránt.

Az országos tisztifőorvos az elképesztő higiéniás állapotok miatt, amelyek hozzájárultak az új típusú koronavírus elterjedéséhez és a hónapok óta tartó tömeges rühesedéshez, április 12-re teljes fertőtlenítést rendelt el a Pesti úti idősotthonban. Ezt egyenesen a katonaság kezdte meg, akik öt nap alatt teljesítették is a feladatot.

A legfrissebb adatok szerint a fővárosi fenntartású Pesti Úti Idősek Otthonában 287 lakó és 22 dolgozó fertőződött meg a koronavírussal, és már 29-en haltak meg a járványban.