A balliberális válságkezeléssel ellentétben most biztonságban van a nemzeti vagyon

Vágólapra másolva!
Míg a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok a 2002 és 2010 közötti időszakban közel 190 magyar tulajdonban lévő céget privatizáltak, az Orbán-kormány még a mostani válságos időszakban is megvédi a nemzeti tulajdont, nem hagyja, hogy a gazdasági válsággal visszaélve külföldiek felvásárolják a magyar cégeket – hangsúlyozta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője élő videóelemzésében. Mint fogalmazott, ez egy rendkívül fontos szemléletbeli különbség a balliberális kormányzásokhoz képest, amikor mindenféle koncepció nélkül lényegében elherdálták a nemzeti tulajdont. A vezető elemző kiemelte, az elmúlt egy évtized sikeres gazdaságpolitikájának köszönhetően Magyarország jelenleg lényegesen nagyobb mozgástérrel rendelkezik, így a 2008-as gazdasági válsággal ellentétben most önerőből is képes kezelni a krízist, illetve megszorítások helyett az Orbán-tervben is bejelentett gazdaságélénkítéssel reagál a koronavírus-járvány jelentette gazdasági kihívásokra.
Vágólapra másolva!

Deák Dániel videóelemzésében felhívta a figyelmet arra, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a keddi sajtótájékoztatóján a gazdaságélénkítő intézkedések mellett azt is bejelentette, hogy tőkeprogramok indításával a kormány a mostani válságban is megvédi a nemzeti tulajdont, a nemzet motorját jelentő vállalkozásokat. Mint fogalmazott, a jobboldali kormány nem szeretné azt, ha a jól működő magyar vállalatok idegen kézbe kerüljenek, hanem továbbra is azt akarja, hogy ezek a fontos cégek magyar kézben maradjanak, ezért megvédik őket a gazdasági válságok során jellemző rosszindulatú felvásárlásoktól.

Ez egy rendkívül felelősségteljes gondolkodás a kormány részéről a vezető elemző szerint, hiszen ez garantálja, hogy a válság ellenére is magyar kézben maradjanak a gazdaság motorját jelentő cégek, és ne tudjanak visszaélni a mostani helyzettel a külföldi spekulánsok.

Ez nem mindig volt így, a 2002 és 2010 közötti balliberális kormányzás alatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kimutatása szerint közel 190 céget privatizáltak a nemzeti vagyonból a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok, amelyből csupán 756 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, miközben óriási maradt az államháztartás hiánya – rendre meghaladta a 3 százalékot, 2006-ban például 9,3 százalék volt –, illetve nőtt az államadósság is ezekben az években – emelte ki Deák Dániel.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a jobboldali kormány az elmúlt években a nemzetstratégiailag fontos ágazatokban ösztönözte, hogy magyar tulajdonba kerüljenek a cégek, így például az energiaszektorban és a bankszektorban is visszaszereztek vállalkozásokat a külföldi tulajdonosoktól.

Mint fogalmazott, ez már az első Orbán-kormányra is jellemző volt, hiszen 1998 és 2002 között gyakorlatilag befagyasztották a nemzeti vagyon értékesítését, ugyanakkor 2003-tól a balliberális kormányok elindították a rendszerváltás utáni időszak második legnagyobb privatizációs hullámát.

A balliberális kormányok eladták többek között a Postabankot, amelyet az osztrák Erste Bank vett meg, de egymás után hirdette meg eladásra a még megmaradt magyar tulajdonú pénzintézeteket, így ekkor adták el a Konzumbankot és indították el az FHB Bank értékesítését is. Értékesítették emellett a Mol részvénypapírjait, megváltak az Antenna Hungáriától és a Budapest Airporttól, és magánosították a Malévot is.

Mint fogalmazott, a nemzeti vagyon kiárusítása mindenféle koncepció nélkül zajlott, ráadásul sehol sem volt ennyire drasztikus a kiárusítás mértéke a környező régiókban, mint nálunk.

Az elmúlt egy évtized eredményeit értékelve elmondta, világos gazdasági és társadalompolitikai irányvonal jellemezte Magyarországot és a 2010 előtti időszakkal ellentétben szinte minden mutatószám jelentős javulást mutatott a nemzeti vagyon gyarapodása mellett. Így Magyarországot sokkal jobb állapotban érte a mostani válság, mint a 2008-as globális gazdasági krízis, amikor a politikai instabilitással és már eleve gyengélkedő gazdasággal rendelkező hazánk elsőként fordult nemzetközi hitelintézetekhez, így például az IMF-hez segítségért.

Ennek köszönhetően Magyarország visszaszerezte önrendelkezését is, a korábbi meghunyászkodó mentalitással szakítva erőteljesen képviseli érdekeit a világban.

Deák Dániel kiemelte, Magyarország számára a 2010 és 2020 közötti évtized a felhalmozás időszaka volt, így most van elegendő erő ahhoz, hogy az ország önerőből álljon talpra a koronavírus-járványt követően. Ezt mutatja szerinte a most bejelentett Orbán-terv is, amely a GDP közel 20 százalékát mozgatta meg a válság hatásainak minimalizálása érdekében, és megszorítások helyett a munkahelyek megőrzésével és gazdaságélénkítéssel reagál a gazdasági válságra.

Szintén fontosnak nevezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank a balliberális időszakkal ellentétben szintén más politikát képvisel, így a kormánnyal együttműködve közel 3000 milliárd forintot önt a bajban lévő gazdaságra.