Tombol a koronavírus a főváros idősotthonaiban, Karácsony nem tesz semmit

2020.04.08. 09:26

Amiatt nőtt meg hirtelen a fertőzöttek száma, hogy a fővárosi idősotthonokban tombol a koronavírus-járvány. A Pesti úti intézményben már több mint 60 koronavírusos beteget találtak. Kedd délelőtt is szállítottak el beteget a Rózsa utcai otthonból, és ennek ellenére még mindig nem volt kint a karantént jelző piros cédula az ajtón. Ez egyértelműen a fenntartó, a Fővárosi Önkormányzat felelőssége - írja a Ripost.

Csakúgy, mint a bentlakásos hajléktalanszállók esetében, az idősotthonokban is kijárási tilalmat rendelt el Müller Cecília tisztifőorvos, ám ezt több fővárosi intézményben nem tartották be. 

Kedden a Vázsonyi Vilmos Idősek Otthonát is járványügyi megfigyelés alá vonták, miután négy gondozott kórházba került koronavírus-fertőzés gyanújával,  ezt a fővárosi önkormányzat is bejelentette honlapján.

A lap munkatársa kedd reggel mégis azt tapasztalta, hogy az emberek továbbra is jönnek-mennek, és a karantént jelző piros cédula sem került ki az ajtóra délelőtt 11-ig.

A Pesti úti idősotthonban dr. Müller Cecília tájékoztatása szerint 53 ápoltnak és 13 ápolónak lett pozitív a koronavírustesztje, de a mintavételek még folytatódnak.

A tömegközlekedési és parkolási mizéria után itt az újabb bizonyítéka annak, hogy  Karácsony Gergelynek és csapatának nem erőssége a koronavírus elleni küzdelem, pedig – mint azt ő maga elmondta – Soros Györgytől is kapott erre a célra egymillió eurót.  Ám úgy látszik, a védőfelszerelésekből nem jutott elég az idősotthonoknak, ahogyan a dolgozók munkarendjét sem sikerült úgy átszervezni, hogy ne hurcolják be a koronavírust az intézménybe, és a megelőző intézkedéseket a fenntartónak nem sikerült betartatnia.

A hétvégén elszállított négy beteg közül egyikük már meghalt, ennek ellenére még kedd délelőtt sem volt kint a karantént jelző piros cédula a Vázsonyi Idősek Otthona ajtajánForrás: Ripost

Így reagált a Főpolgármesteri Hivatal

A Ripost megkereste a Főpolgármesteri Hivatalt, hogy megtudják, miután a Vázsonyi Vilmos Idősek Otthonából elszállítottak 4 koronavírussal fertőzöttet, mit tesznek a fővároshoz tartozó intézményekben a vírus ellen?

„Március 8-a óta látogatási és intézmény-elhagyási tilalom, illetve azonnali felvételi zárlat került elrendelésre. Mindezeket az intézkedéseket az intézmény maradéktalanul betartja. Izolációs szobák kerültek kialakításra a tünettel rendelkezők elkülönítésére. A többi lakó részére teljes körű szobakarantén került elrendelésre. Az idősotthon teljes területén fokozott fertőtlenítési eljárást folytatnak."

Érdeklődésükre, hogy kapnak-e a védekezéshez szükséges felszereléseket, azt felelték: „Izolációs védőruhákat, védőmaszkokat, illetve kéz- és felületfertőtlenítő szereket.

Mentősök a Vázsonyi Vilmos Idősek OtthonánálForrás: Ripost

Kérdésükre, hogy a vírussal érintett intézményben milyen további intézkedéseket kívánnak tenni, azt válaszolták: „Mindent, amit az országos tisztifőorvos előír idős lakóink biztonsága érdekében."

Miután látták, hogy ételt szállítanak a kijárási tilalom alá helyezett intézményből, kíváncsiak voltak, hova kerül az élelem?

„Két saját telephelyre, a Knézich (50 fő) és Dózsa György úti (80 fő) részére visznek ételt. A tisztiorvosi szolgálat szerint a koronavírus nem terjed enterális úton." Vagyis étellel és itallal.

Áldatlan állapotokról írnak a posztokban

Az idősotthonokkal kapcsolatos híradások alatt több megdöbbentő hozzászólás is olvasható. Ezek valóságtartalmáról természetesen nem tudtunk meggyőződni, de az biztos, hogy az önkormányzati fenntartású idősotthonok állapota lehet az egyik oka annak, hogy éppen ezekben kezdett terjedni a járvány.

„Ideje lenne rendbe tenni ezeket az idősotthonokat, nagyon sok a probléma, ami nem kerül nyilvánosságra."

„Volt egy tanítványom, aki itt dolgozott (a Vázsonyi otthonban, a szerk.), mesélte, hogy heti egyszer csak úgy fürdették a lakókat, ha fizettek. Repült itt már minden kifelé az ablakon, volt, hogy szóltam a vezetőnek, hogy áthallatszik, ahogy üvöltenek a gondozottakkal. Na, azóta csukva mindig, minden ablak!"

 Szigorú intézkedéseket írt elő a tisztifőorvos

„A bentlakásos szociális intézmények, különösen az idősotthonok kiemelt kockázatúak, ezért a fenntartóknak különösen nagy a felelőssége a járványügyi intézkedések szigorú betartásában és végrehajtásában" – írja az Operatív Törzs tájékoztatója. Miután már két fővárosi fenntartású idősek otthonában is találtak fertőzötteket, ezért az országos tisztifőorvos újabb intézkedések végrehajtására kérte a fenntartókat és az otthonok vezetőit. A kormány emellett elrendelte, hogy az idősotthonokban dolgozók akár 24 órás műszakban is dolgozhatnak, ezután 48 órás pihenőidő jár.

  • Látogatási, kijárási, felvételi tilalom van minden idősotthonban.
  • Ki kell jelölni felelőst a koronavírus-fertőzés megelőzéséért.
  • Kiemelten figyelmet kell fordítani a szociális dolgozók védelmére. (Többek közt oktatással, kézfertőtlenítő szerek, egyéni védőeszközök biztosításával, speciális takarítási, fertőtlenítési és hulladékkezelési eljárások bevezetésével. A dolgozók lehetőleg ne használják a tömegközlekedést, kerüljék a zsúfolt tereket és a más emberekkel való találkozást. Egyebek mellett arról is intézkedni kell, hogy a jellemző tüneteket mutató dolgozók ne menjenek munkába.)
  • Fokozott figyelemmel kell végezni a kéz- és a környezetfertőtlenítést. (Lehetőleg minden szobában és a közösségi terekben alkoholos kézfertőtlenítő-adagolókat kell elhelyezni.)
  • Akik tüneteket mutatnak, azonnal el kell különíteni, értesíteni a népegészségügyi hatóságot és a háziorvost.