Szijjártó Péter: 31 millió maszk és 133 ezer teszt érkezett

koronavírus, maszk, arcmaszk, szájmaszk, védőmaszk, otthon, gumikesztyű
Vágólapra másolva!
Csaknem 31 millió maszk, 133 ezer teszt és 152 lélegeztetőgép érkezett Magyarországra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tájékoztatóján az Országgyűlés külügyi bizottságában kedden. Sátoraljaújhelyen már szerelik azt a kínai gépsort, amely a napokban megkezdi működését, és havonta 2,8 millió maszkot tud gyártani.
Vágólapra másolva!

A hétvégén érkezett Kínából 400 ezer tabletta, amelynek hatóanyaga a kutatások szerint hatásos lehet koronavírusos megbetegedés esetén.

- tette hozzá a külügyminiszter.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Elmondta,

a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök kivétel nélkül Kínából érkeznek.

Egész Nyugat-Európa - és az Egyesült Államok is - ott áll sorba maszkért, lélegeztetőgépért. Ebben a válsághelyzetben a nemzeti válaszok működnek, a nemzetközi szervezetek csak a helyüket keresik - jegyezte meg az unióra utalva Szijjártó Péter.

A külügyminiszter képviselői kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy készek segíteni a határon túli magyaroknak, erről konzultálnak szervezeteikkel.