3000 milliárd forintot ad az MNB a pénzügyi rendszer védelmére

koronavírus vírus járvány magyar nemzeti bank mnb 2020 koronavírus járvány budapesten
2020 koronavírus járvány budapesten
Vágólapra másolva!
Új csomagot és eszközvásárlási programot hirdetett kedden Matolcsy György, az MNB elnöke. Így többek között újraindítják a Növekedési Hitelprogramot NHP Hajrá néven, ezermilliárd forint forrással, ehhez jön a meglévő 500 milliárdos NHP fix. Nullára csökken a bankrendszer tartalékszintje: 250 milliárd forint szabadul fel ezáltal a bankok számára. Összességében 3000 milliárddal segítik a magyar gazdaságot a jegybank lépései.
Vágólapra másolva!

2010 és 2019 között Magyarország rendkívül sikeres gazdaságtörténeti korszakot élt - kezdte a tájékoztatót Matolcsy György.

- mondta az MNB elnöke.

A keddi intézkedéssorozat a pénzügyi rendszert erősíti meg.

- mondta a jegybank elnöke.

Indul az NHP Hajrá

Az MNB elnöke bejelentette, újraindítják a Növekedési Hitelprogramot NHP Hajrá néven, ehhez 1000 milliárd forint új forrást rendeltek. Húsz évre emelik az NHP futamidejét és 10 milliárd forintra az elérhető összeget. Ezt az összes eddigi célra igénybe lehet venni: fejlesztésre, forgóeszközre, bérfizetésre is.

A rendkívüli kamattámogatás 2021. június 30-ig él. Emellett az MNB előírja a bankoknak, hogy két hét alatt bírálják el a hitelkérelmet.

A második döntés a Növekedési Kötvényprogram "megjavítása", 10 helyett 20 év lesz a futamidő, és az MNB részvétele 20 helyett 50 milliárd forint lehet egy-egy kibocsátásban.

A 450 milliárdos forrás fele még megvan, ha ez elfogy, akkor készek emelni.

Nagyon átfogó programot jelentett be az MNB Fotó: Polyák Attila - Origo

Nulla lesz a bankok kötelező tartalékrátája

Matolcsy György beszélt arról is, hogy az MNB 250 milliárd forintos osztalékot fizet a költségvetésnek, ez elsősorban annak köszönhető, hogy az aranytartalékon 137 milliárdos nyereséget értek el. A Monetáris Tanács kedden megerősítette, hogy nullára viszik le a bankok kötelező tartalékát, ezzel 250 milliárd forint szabadul fel - sorolja Matolcsy.

Az ötödik mai lépés, hogy 1500 milliárd forinttal javították a bankrendszer likviditását, ez elsősorban az állampapír-kibocsátásokat segíti.

- emelte ki Matolcsy György.

- mondta az MNB elnöke. Hozzátette,

ők továbbra is abban hisznek, hogy Magyarország az idén is képes lesz 2-3 százalékkal növekedni.

Itt vannak az újabb döntések

A monetáris tanács

  • a kamatfolyosót szimmetrikussá tette, az alapkamatot és az egynapos betétet változatlanul hagyták, de eközben az egyhetes hitel és az egyhetes fedezett eszköz kamatát 1,85 százalékra emelte, amivel a kamatfolyosó 190 bázispontra emelkedik. Az egyhetes betéti eszköz kamata egyelőre nem változik, de a tanács döntött arról, hogy ettől el lehet téríteni.
  • A tanács döntött az eszközvásárlási program megindításáról, állampapírt és jelzáloglevelet fognak venni. Az állampapír-vásárlás részleteit a következő napokban teszik közzé.
  • A kiszorítandó likviditásra vonatkozó célszint eltűnik, az új eszköztár mellett ez feleslegessé válik.
    Ezentúl hétfőn marad a devizaswap-tender, szerdán a repotender, csütörtökön pedig az egyhetes betéti tender.

Stabil a hazai pénzügyi rendszer

Kandrács Csaba alelnök szerint a pénzügyi rendszer összehasoníthatatlanul jobb állapotban van, mint 2013-ban, amikor az új MNB-vezetés felállt, vagy 2008-ban. A bankok tőkésítettsége 18 százalék körüli, a késedelmes hitelek aránya 5 százalék alatt van, és a felügyeleti eszközök garantálják, hogy ne épüljenek vissza a korábbi rendszerszintű problémák.

A biztosítási szektor díjbevétele évi 8 százalék körül bővült az elmúlt években, eredményessége folyamatosan javul, tőkeszintje a duplája az Európában elvártnak, a pénztári szektor is jól teljesít - mondta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke.

Patai Mihály alelnök arról beszélt, hogy nagyon jól sikerült az azonnali fizetési rendszer első hónapja.

A rendszer sikeresebben startolt, mint a példaként előttünk álló Dániában vagy Szingapúrban - tette hozzá.