A gödi momentumos polgármester a veszélyhelyzettel visszaélve, egyedül döntve váltotta le az egyik önkormányzati cégvezetőt

2020.04.07. 12:47

A veszélyhelyzet adta hatalmával visszaélve Balogh Csaba momentumos polgármester leváltotta a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjét - értesült az Origo. A lépésnél csak annak indoka a furcsább.

Március közepén a koronavírus terjedése miatt a kormány veszélyhelyzetet hirdetett, aminek következtében a polgármesterek komoly hatalomhoz jutottak. A rendkívüli időszakra ugyanis azt írja elő a katasztrófavédelmi törvény, hogy az önkormányzati testületek hatásköreit a városvezetők gyakorolják. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a polgármesterek a testület megkérdezése nélkül, egyedül, rendeleti úton tudják irányítani az adott települést. Persze, ha a politikusok nem élnek vissza hirtelen kapott extrajogosítványaikkal, akkor az egésszel semmi probléma nem lenne. Csakhogy az utóbbi időben több olyan eset látott napvilágot, amikor ellenzéki városvezetők nem egészen így értelmezték a jogszabályt. László Imre, Újbuda DK-s polgármestere például a rendkívüli jogrend alatt egy parkolási és egy médiacéget hozott létre. Úgy látszik, Göd is csatlakozott a sorba.

Hatalmával visszaélve döntött

Az Origo információi szerint ugyanis Balogh Csaba momentumos polgármester a napokban a képviselő-testület megkérdezése nélkül, egyedül váltotta le a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjét. Úgy tudjuk, döntése egyfajta bosszú volt: az önkormányzati cég ügyvezetője a koronavírus miatt előírt rendelkezések betartására figyelmeztette az egyik helyi szállodával kapcsolatban. 

Történetesen: néhány napja egy, a koronavírus legújabb gócpontjából, az Egyesült Államokból hazatérő nő akarta kibérelni a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. által üzemeltetett gödi nyaralóházak egyikét, így letudva a kötelező kéthetes házi karantént. Csakhogy az épület vendéglátóhelynek minősül, amikre viszont a koronavírus miatt szigorú szabályok érvényesek. A turizmus.hu-n közzétett előírás szerint a szállókban korábban megszálló vendégek bizonyos feltételek mellett maradhatnak, ugyanakkor új vendégek fogadására nincs mód (legalábbis április 11-ig), kivéve, ha munkavégzésről, "hivatásbeli kötelezettségről" van szó.

Donáth Anna uniós képviselő Balogh Csabának (középen) kampányol a tavalyi önkormányzati választási kampánybanForrás: Facebook

Jelen esetben egyik "kifogás" sem jöhet szóba, hiszen a tengerentúlról érkező nő a kötelezően előírt, kéthetes karantén miatt szerette volna igénybe venni az egyik nyaralóházat. Információnk szerint erre hívta fel az önkormányzati cég vezetősége a figyelmet, amire a momentumos polgármester még aznap - egyedül döntve a kérdésben, veszélyhelyzeti jogaira hivatkozva - felmentette az ügyvezetőt tisztségéből. Csakhogy ezzel még nincs vége a történetnek.

Megkérdeztük Balogh Csaba polgármestert is a történtekről, amint válaszol, frissítjük cikkünket.

Baloldali belharc a járvány árnyékában

Ugyanis a leváltott cégvezető nem más, mint dr. Horváth Ágnes, aki közös ellenzéki jelöltként, a DK támogatásával indult az egyik dunakeszi körzetben a tavalyi önkormányzati választáson. Ez pedig arra utal, hogy

a momentumos polgármester döntése miatt komoly belharc bontakozott ki a hatalomra jutó gödi baloldalon belül. Főleg, hogy információink szerint a legutóbbi, márciusi képviselő-testületi ülésen Balogh vissza szerette volna hívni DK-s alpolgármesterét, mondván, nem tud vele együtt dolgozni. Egy nappal később, az ülés kezdetén azonban váratlanul visszavonta előterjesztését, feltehetően azért, mert nem lett volna meg a testületi többség. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK