Depressziós lehetett a nő, aki meggyilkolta a lányát Budapesten

Budapest, 2020. április 5. Bűnügyi helyszínelő dolgozik 2020. április 5-én a XVIII. kerületi Havanna utcában egy társasháznál, ahol egy 38 éves nő megölte egyéves kislányát. Az elkövető P. Orsolya maga jelentkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányság Központi Panaszirodáján, ahol a vallomástétel után a rendőrök elfogták. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Egy 38 éves nő meggyilkolta a saját kislányát a budapesti Havanna lakótelepen szombaton. Az anya másnap feladta magát a rendőrségen. A helyiek a Borsnak elmondták, hogy a nő labilis lelkiállapotba került, ezért gyilkolhatta meg a lányát.
Vágólapra másolva!

Orsolya a lakótelepi lakásukban gyilkolta meg az 1 éves kislányát, Lilikét. Másnap, vasárnap feladta magát. A nő szomszédjait sokkolták a történtek, hiszen egy kedves, jó módú nőnek ismerték meg Orsolyát, aki imádta a gyerekét.

– magyarázta a Borsnak az egyik szomszéd. Orsolya viszont igazából éppen egy traumán mehetett át.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

– mondta a szomszéd. Pár másik lakó arról beszélt, hogy az utóbbi időben labilisabbnak látták a nőt.

"Valószínűleg depresszió kínozta, megeshet, hogy összeomlott. De a kislányt akkor is szerette, tisztességgel gondozta, nem tudjuk, mitől borult el az elméje"

– mondták a lakók.

Miután megölte Lilikét, Orsolya mellette maradt, majd másnap elindult a rendőrségre. A lap információi szerint nem a legközelebbi, XVIII. kerületi kapitányságra ment be, hanem egy belvárosiba.

A rendőrség gyilkosság miatt indított eljárást a 38 éves nő ellen, és javasolták a letartóztatását.