Müller Cecília az Origónak: A Pesti úti idősek otthonában már 65 koronavírusos beteg van

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Budapest, Pesti út, koronavírus, vírus, járvány, hatósági karantén, felhívás, bejárat, kapu
Vágólapra másolva!
Ahogy arról az Origo is beszámolt, a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti idősek otthonáról kiderült, hogy több ápolt, illetve dolgozó fertőződött meg az új típusú koronavírussal, egy személy ennek következében pedig meghalt. Eddig 17 fertőzöttről voltak információink, de most kiderült, hogy a számuk 65, akik közül 53-an ápoltak, 12-en pedig ott dolgozók. Az ügyben a főváros továbbra is titkolózik. 
Vágólapra másolva!

Az Operatív Törzs szokásos sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztiorvos az Origónak a témával kapcsolatos kérdésére válaszolva azt mondta, hogy

Hozzáfűzte, még mindig nem fejeződtek be ez ügyben teljesen a vizsgálatok.

Pesti úti idősek otthona Fotó: Csudai Sándor - Origo

Azt tudni kell, hogy a Pesti úti az ország egyik legnagyobb idősotthona, amelynek fenntartója a Fővárosi Önkormányzat.

A Mandiner hétvégi értesülése alapján írtuk meg, hogy már napokkal ezelőtt megjelent az intézményben a koronavírus, erről azonban nem tájékoztatták az ott lakókat ápoló sürgősségi kórházat, veszélyeztetve ezáltal a kórházi dolgozókat és a betegeket is.

Egy karanténba került idős nő másfél hete meghalt, a betegek 70-80 százaléka pedig rühes lett a rossz higiéniai körülmények miatt.

A konzervatív lappal ezeket az információkat a sürgősségi kórház egyik alkalmazottja osztotta meg.

Pénteken derült ki, hogy a Fővárosi Önkormányzat Pesti úti Idősek Otthonában megjelent a koronavírus.

Miközben Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármester csupán 5 igazolt esetről és 13 potenciális megbetegedésről tájékoztatta a közvéleményt, a Mandiner szerint 64 földszinti lakó szobakaranténba került.

Hétfőn megírtuk, hogy a saját értesüléseink alapján 4, új koronavírusos beteget vittek kórházba a Pesti úti idősek otthonából.

Tegnap tehát 17 igazolt beteg volt az intézményben, keddre pedig 65-re emelkedett ez a szám.

Mindeközben

a főváros vezetése továbbra is titkolózik:

Karácsony Gergely főpolgármester és Gy. Németh Erzsébet (DK) főpolgármester-helyettes tájékoztatás és cselekvés helyett az újságírókat támadja közösségi oldalán.