Újabb vállalatoknál jelentek meg a honvédelmi irányító törzsek

koronavírus korona vírus fertőzés járvány betegség
Budapest, 2020. március 28. Katonai rendészek járőröznek a Fővám téri piacon a kijárási korlátozás kezdetének napján, 2020. március 28-án. A koronavírus-járvány miatt kijárási korlátozást vezettek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Ebben a két hétben az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni. Az élelmiszerboltokat, drogériákat, patikákat 9 és 12 óra között kizárólag a 65 év felettiek látogathatják. A rendőrség a közterületeken „megnyugtató, segítő, empatikus és lojális intézkedésekkel” sarkallja a lakosságot a kijárási korlátozás betartásra. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
További vállalatoknál jelentek meg a honvédelmi irányító törzsek - közölte a Honvédelmi Minisztérium pénteken. A listán élelmiszeripari, szállítmányozási és vegyészeti cégek szerepelnek.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint csütörtöktől 93-ra nőtt azon vállalatok köre, amelyeknél a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport döntésének eredményeként honvédelmi irányító törzsek segítik a biztonságos és zavartalan működést az ország ellátásbiztonságának érdekében.

Már 93 hazai vállalatnál vannak ott a honvédelmi irányító törzsek Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Nem veszik át a vállalat irányítását

Az akciócsoport döntése nyomán a következő cégekkel bővült a létfontosságúnak minősített vállalatok köre:

  • Rail Cargo Hungaria Árufuvarozási Zártkörűen Működő Részvénytársaság,
  • Waberer's International Nyrt.,
  • Bonafarm Zrt.,
  • Kometa 99 Élelmiszeripari Zrt.,
  • Pápai Hús Korlátolt Felelősségű Társaság,
  • Goodmills Magyarország Malomipari Korlátolt Felelősségű Társaság,
  • GLOBUS Konzervipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság,
  • BONDUELLE CENTRAL EUROPE Zöldségfeldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság,
  • ALKALOIDA Vegyészeti Gyár Zrt.

Kiemelték: a honvédelmi irányító törzsek nem veszik át az érintett vállalatok irányítását. Azért vesznek részt a vállalatok életében, hogy biztosítsák azok folyamatos működését, az ország lakóinak ellátásbiztonságát. Fő feladatuk, hogy szakmai tudásukkal és a Magyar Honvédség eszközeivel szükség esetén segítséget nyújtsanak például logisztikai, teher- és személyszállítási, ellátási, őrzés-védelmi vagy biztonsági feladatokban.

93 vállalatnál vannak irányító törzsek

Emlékeztettek: a Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével március 13-án megalakult létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport döntését követően először március 19-én 71 vállalathoz érkeztek irányító törzsek, március 25-étől pedig további 13 vállalattal bővült az ország folyamatos működéséhez nélkülözhetetlen vállalatok listája.

A csütörtöki döntéssel összesen

93-ra nőtt azon vállalatok listája, ahol a honvédelmi irányító törzsek segítik azok zavartalan és biztonságos működését

- áll a HM közleményében.

Orbán Viktor március 13-án jelentette be, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés keretében több akciócsoportot hoz létre. Ezek egyike a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport, amelynek vezetője Benkő Tibor honvédelmi miniszter.