Vágólapra másolva!
A szomszédok írtak petíciót azért, hogy lakoltassák ki önkormányzati lakásából azt a férfit, aki rendszeresen viselkedett agresszíven az egész családjával. A feleségét rendszeresen verte meg brutálisan a saját gyerekei előtt.De a fiát is felpofozta havonta egyszer.
Vágólapra másolva!

A férfi Hódmezővásárhelyen egy önkormányzati lakásban élt élettársával és négy
közös, és egy közösen nevelten kisgyerekkel. 2016-tól

naponta vitatkozott élettársával, bútorokat vert szét, és legalább havonta egyszer meg is verte a feleségét. Tenyérrel és ököllel is ütötte a nő arcát,

a földre vagy az ágyra lökte, a karját szorongatta, de volt, hogy késsel fenyegetőzött, vagy baltát állított a szekrénybe. Előfordult, olyan is, hogy egy baseball ütővel hadonászott vagy a tevét dobta ki az udvarra.

A gyermekek ezeket látva sírtak, bezárkóztak a szomszéd szobába, éjszaka nem tudtak elaludni, egyikük a családsegítő szolgálat javaslatára kollégiumba került,

mert nem tudott tanulni.

Ezt látva a szomszédok petíciót írtak, hogy a férfit távolítsák el a lakásból. A férfi el is ment, nem a bútorait ott hagyta, ezért rendszeresen visszajárt. Ezután is verte a feleségét.
A nő emiatt előbb a gyerekekkel való kapcsolattartás szabályozását kezdeményezte a bíróságnál,
aztán elköltözött.

A férfi azonban oda is követte, ott is rendszeresen verte a nő ajtaját. Volt, hogy a távoltartás hatálya bement a nő lakásába, és megevett minden ételt és csak akkor ment el, amikor a rendőrök megérkeztek.

A kisfiát is havonta egyszer megpofozta, megalázta, lányait gyalázta.

A férfit később letartóztatták, most pedig vádat emeltek ellene.